Levelek odaátról

 Pipiske a világhálón

Mikor valódi gondjaim vannak, „zéletesek” akkor általában a macskákról szoktam mesélni. Inkább, mint hogy panaszkodjak. Nem akarom, ha egyszer lehajítom a kanalat, úgy emlékezzenek rám:„Ja, igen. Tudom, ki volt az. Mindig valamiért nyafogott!”

Inkább úgy teszek, mint ha minden a legnagyobb rendben menne, és a legnagyobb gondom az lenne, hogy van egy új kismacskám. Mert van. Vadonatúj.

Ezt is a lányom hozta. Ki más? Például a kutya is hozhatott volna egyet. Hozott is, csak ő magának.  Nem viccelek. A saját haverja, aki mindig rajta aludt, a Gombóc, elpusztult szegény.  Maci pár napig depis volt, majd kerített magának egy másik macsekot. Kicsit világosabb a szőre, mint az elődjének, de még korra is megfelel. Sőt, ez is pont oda csinál (pfuj!) a terasz sarkába.

Nincs is neve, elsősorban mert nem az enyém, hanem a Macié, én csak etetem mind a kettőt, másodsorban nincs semmi épkézláb ötletem nevet illetően. Így csak pótgombócnak hívom, mikor ettől az égedelem gazembertől, a Pamacstól sikerül egy kicsit kiszöknöm, macskázni a többihez.

Az új macsek hófehér, kislány, hatalmas ártatlan kék szemekkel, és ördögi természettel. Rúg, harap, karmol.  Már alig van a kezemen és a lábamon ép bőrfelület.

Az ágyban a fejemnél alszik. A többi macska beérte avval, hogy a lábamnál aludtak, vagy szétszórtan a franciaágy másik felén. Ez nem. A fejem búbján beletúr a hajamba, és ott veri be a szundit. Fájdalmasan nyávog, ha meg merészelek mozdulni. Eleinte azt hittem, ráfeküdtem valamijére, de nem, csak a kényelmét zavartam.

Én éveken keresztül csak úgy tudtam elaludni, ha betakartam a fejem. (ez a kedves szokásom még a gyerekkoromból származik, így nem hallottam, mikor a szüleim ölték egymást)

A macska kezd erről is leszoktatni. Ha betakarom a fejem, akkor felkel, bekotor a takaró alá a mancsával, igyekszik „kivadászni” onnan.

Egy hónapja van nálunk.
Azon gondolkoztam, hogy mennyire jelen vannak az állatoknál is a gyerekkor különböző szakaszai.

Mikor megjött, első nap még csöndesen bepipilt az ágyba hancúrozás közben. Majd rászokott a ládára.

Egy hét múlt el és elkezdett önálóan mosakodni. Előtte én mosdattam egy nedves szivaccsal, amit rettentően rühellt. A vizet egyébként is utálja, mikor a tálkájába öntök, olyan mozdulatokat tesz a lábával, mint mikor azt a bizonyos valamit takarja be. Nem macskába való ital.

A fürdőszoba pedig egyenesen macskavesztőhelynek számít, mert mikor a házba érkezett és elkezdtük simogatni, kiderült, hogy telis tele van bolhával. Elvittük, és megfürdettük. Aki csinált már ilyent, az tudja, miről beszélek. De a bolhák vígan éltek tovább. Így a lakást, magunkat meg mindent poroztam be, úgyhogy most nálunk nem por van, hanem bolhairtó szer, amit szépen fel is verünk a lábunkkal a politúrozott felületekre. Letörölgetek, és pillanatok múlva megint poros minden.

Tegnap nagyon sok órára magára maradt. Mikor hazaérkeztünk, először fájdalmasan nyávogott, mint aki kipanaszkodja magát, majd agyon harapdosott bennünket, fújt ránk mérgesen, nem lehetett úgy elmenni mellette, hogy ne kötött volna a lábunkba.

Nekem erről a lányom első napja jutott eszembe, az óvodába. Mikor érte mentünk,  a lépcsők aljáig pofozta az apját, annyira haragudott rá,  mert ott merészelte hagyni.

Kíváncsian várom, milyen lesz majd, ha a macsek a kamaszkorba érkezik. Szerencsére neki nem kell minden hétvégére diszkóra pénzt adni.

gombóc                          Maci és a pótgombóca

This entry was posted on kedd, szeptember 22nd, 2009 at 12:34 pm and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.