Ha már van blogom…
Akkor ismét kihasználom az alkalmat, hogy jól ki… a számat, vagyis a billentyűzetemet, mert a blog a verbális maszturbáció helye, mint ahogy azt egyszer örökbecsűen megállapítottam. Többen egyeztek is ezzel. (Jun tiltakozik. Vagy nem, de nem bírom kivárni a válaszát- a szerz.megjegyzése)
Olyan írásmű, (vagy valami) ami a prédikáció, a publicisztika és az utcai locsogás keveréke.
Azért teszi az ember ingyen és bérmentve, mert:
A) nem jutott mindenkinek szószék és a cölibátust is rosszul tűri
B) nem képzett újságíró, és legfeljebb a komoly (és kevésbé komoly) lapok előszobájába sikerült betenni az egyik lábát, míg ki nem tuszkolták
C) nem sikerült elkapni egyik ismerősét sem az utcán, mert mindenki siet a dolgára
Ja, hogy van családja is, mért nem azoknak mondja el a hülyeségeit? Hát, azok sajnos már rég nem beszélnek vele a blogolásból kifolyólag, de ezt most hagyjuk.
Az ember ír. Jobb híján blogot.
Az ember olvas. Jobb híján a neten.
Az ember ír és olvas.
Olvas, miközben eszik. Olvas, míg szájához emeli a falatot. Olvas, miközben leejti az ölébe.
Ír, miközben sül a konyhában a krumpli. Ír, miközben odaég.
Hallgat, miközben a családtagjai szidalmazzák, mert megint vacsora nélkül maradtak, a „hülye firkálgatása végett” (idézet a családtagoktól).
Miért teszi mindezt? Azért, mert egy életre eljegyezte magát az írással. Ettől érzi magát teljesnek. Ír. Örökbecsű és kevésbé örökbecsű dolgokat. Olvas. Komoly témákról, és kevésbé komolyakról. Aztán majdcsak lesz valahogy.
Miért meséltem el mindezt? Nemsokára megjelenik egy novellám a Karcolat antológiában . Itt, és így kezdődött el nálam minden, ami az írással kapcsolatos. A sf portálon, és a blogolással.
Vélemény
június 11th, 2009 at 11:57 am
Csak olvasva tudok enni. Különben nem esik jól…
Ja annyit még hozzátennék, hogy a fent említett novi olyan pofánb@szós fajta. Nagyon jó lett.
június 11th, 2009 at 12:18 pm
Én is. Ezzel legalább biztosítva van, hogy minden reggel tiszta nadrágot húzok fel :).
Köszönöm a dicséretet, én is szeretem a te írásaidat.
És persze ahhoz, hogy az ember fejlődni tudjon,kellett a Scriptorium, Eve Rigel segítsége. Mert nem úgy van az, hogy az ember megír három novellát, és megnyeri a Preyer Hugo novellapályázatot, habár arra is volt már példa
június 11th, 2009 at 12:20 pm
gratulálok
http://www.sfportal.hu/forum/index.php?automodule=blog&blogid=2&showentry=125
s még büszkébb vagyok (önmagamra)
június 11th, 2009 at 12:27 pm
zárójelbü lemaradt az IS szócska
nagyon jó a borító,1 dedikált példányt rendelnék …
június 11th, 2009 at 12:32 pm
Gratula!
június 11th, 2009 at 1:29 pm
Gratulálok!!!
június 11th, 2009 at 2:16 pm
Gratulalok en is!!
Ideje volt. Varom,hogy megjelenjen az antologia.
június 11th, 2009 at 3:09 pm
Köszönöm szépen mindenkinek :).
Endre: mindjárt írok.
június 11th, 2009 at 9:10 pm
Nagyon büszkék vagyunk rád
június 11th, 2009 at 9:19 pm
Ó, tényleg… szerintem szellemi maszturbáció, mikor az ember bölcsésszel cseveg… netán az illető rászabadítja a szabadveseléses szörnyűségeit. (Le a szabadversekkel, éljenek a kötött formák!!!)
A blogolás inkább a gruppen kategóriába sorolható..
június 11th, 2009 at 9:27 pm
Köszönöm, Bea.
Az a lényeg,hogy jól érezzük magunkat a táv közös ülés és olvasás közben.
június 11th, 2009 at 10:09 pm
És igen, gratula.
június 11th, 2009 at 10:40 pm
Benne vagy
június 27th, 2009 at 9:20 pm
Én is gratulálok! (Bár itt inkább olvasni szoktam, mint írni…
)