Levelek odaátról

       „Hogyan váljunk bamba nővé a nyárra?” – olvasom a femina.hu oldalán. Még egyszer elolvastam a címet, és kiderült, hogy a bomba nővé válás fortélyaiba akar beavatni a cikk. Az pedig nem érdekelt, el is klattyantottam onnan. Elég bombázónak érzem magam így is. Igaz, kissé nehéz… de akkor is. Legfeljebb nem fogok bikiniben flangálni. Vagy tekerek magamra egy strandkendőt. Vagy…  Ezen már igazán nem jövök zavarba. Ami végett mostanában zavarba jöttem, padlóra kerültem, fájdalmas lelki kínokat álltam ki, tele lettem negatív hullámmal annyira, hogy még a címet is félreolvastam, nem a kinézetemmel volt kapcsolatos. Kölcsönt akartam felvenni. Műhelyépítésre, vagyis bővítésre, hogy itthon folytassam harmatos vállalkozásomat, és ne kelljen fél vagyont kidobni a házbérre.

         Leültem, számoltam, osztottam, szoroztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha felveszek kölcsönt, annak az összege fele annyi lesz, mint a mostani házbér, és még egy munkást tudok alkalmazni. Mindenkinek jó lesz. Nekem, mert itthon leszek, felügyelhetem a lányom (talán még mutyiban be is lóghatok a konyhába, hogy megfőzzek, vagy írjak egy keveset… nagyon keveset… majdnem hanyagolható mennyiséget)

Jó lesz az országnak, mert csökkenni fog legalább eggyel a munkanélküliek száma. Biztos vannak kedvező hitelek is, hiszen az folyik minden csőből, hogy az állam mennyire de nagyon segíti a vállalkozókat, hogy csökkenjen a munkanélküliek száma.

          Nyakamba vettem a várost, és körbejártam a bankokat. Mind a tizenvalahányat. Nem kis teljesítmény volt, de én alapos ember vagyok.

           A helyzetfelmérés eredménye a következő: majdnem mindegyik ad hitelt kezdő vállalkozóknak is. A kamat 9-18 %. Ez volt az első arculcsapás. Az uzsorakamat 1o%-tól kezdődik. De mind, kivétel nélkül a házamra akarta betáblázni a hitel összegét. Ha nem tudom fizetni a hitelt, lebetegszek, vagy nem lesz elég munka, vagy ne adj isten meghalok, akkor viszik a házat. Szőrért szőrt. Függetlenül attól, hogy még mennyi a felmaradt tartozás összege.

Ebbe nem mentem bele. Abba pedig ők nem, hogy a hitel összegét a gépekre táblázzák be. Miért? Attól féltek, hogy megszököm, és magammal viszem a szerszámokat, gépeket is? Ez a vállalkozás nem egy összehajtható asztalból áll, amiről tökmagot árulok, hanem több tonnás gépekből: esztergapad, marógép, oszlopos fúrógép stb… hogy a többit ne is említsem.  Egész életemben szívtam, szívtunk, mire ezt, ami van meg tudtuk teremteni. Míg mások bugyit, gatyát, ágyneműt vásároltak, mi addig kézi szerszámokat. Míg mások nyaraltak, vagy a házukat csinosítgatták, mi a meglévő műhelyt építettük, amit sajnos kinőttünk.

             A bankok azzal magyarázták, hogy azért kell az ingatlanra betáblázni a hitelt, mert be akarják biztosítani magukat a válság idejére. Tudják mit? Én is. Legalább egy biztos fedéllel a fejem felett.

              Szívjon, vállaljon áldozatot, nélkülözzön most már más is. Mondjuk az, aki eddig még nem vette ki a részét belőle. Én már úgy érzem, hogy a sz.r rám eső részét elfogyasztottam.

This entry was posted on csütörtök, június 4th, 2009 at 1:45 pm and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.