Nem bírom ki

Mégiscsak tele pofával dicsekszem. Pedig megfogadtam, hogy csak akkor jártatom a szám így blogilag, ha sikerül végre nyerni valami pályázaton. De felülírom a saját szabályaimat, és (jó kis mónikasóból ellesett szlenggel élve) kiordibálom ország világ előtt, hogy az Abyss magazin 2oo8-as évre megjelentetett pályázatán belekerültem az első 1o- be, akinek a novelláját érdemesnek találják leközölni. Hurrá és gratulálok önmagamnak, meg hasonlók, jutalmam egy öt gombócos fagyi, saját pénzűleg vásárolva és önnállóan elnyalogatva.

Jó. Tudom. „Futottak még” kategóriába kerültem. De nekem eddig még a válogatásba sem sikerült bejutnom.

Irtam az „Aranytoll” pályázatra. Ott taroltak a nyálas történetek az „Optimista Magyarországért”. Ha ettől lesz optimista, akkor rajtam ne múljon.

A HP pályázatra…. no, ott tényleg jogos volt a kigolyózás, mert azt a novit olyan rövid idő alatt ütöttem össze, hogy az tényleg botrány.  Vagy pedig az derült volna ki, hogy zseni vagyok, ami ugyebár nem vagyok.

 

De itt az Abysson le fogják közölni a novellámat, kilenc másikkal együtt:

 

  • Sümegi Attila: Új kelet felé
  • Bodródi Miklós: Megújulás
  • Novák Gábor: Megváltók a tetőn
  • Hantos Norbert: Főnixnek született
  • Kiss Tölgyesi Mária: A hedonizmus ára
  • Udvari Máté: Kölcsönhatás
  • Köcsky Rudolf: Reanimátor: a pszichonauta
  • Andrew Lucas McIlroy: Mélytenger
  • Farkas Balázs: Az önkéntes

 

Wilhelm József: A látvány, egy másik szemszögből… c. műve a zsűri megítélése szerint nem sci fi, de érdekesnek találták, és ez lesz az első, ami felkerül az Abyssra.

 

A győztes novellák már fent vannak az oldalon, lehet olvasni őket.

 

1. helyezett Szalay Sándor: A szervita program c. novellája lett

 

2. helyezett Jakab R. József : Roncsbrigád c. novival

 

3. helyezésen Szabó Tamás : Istenek szemete

Bolyki Tamás: Új generáció c. novellája osztozik.

 

A pályázatra 59 pályázó jelentkezett 78 pályaművel. 15 alkotás nem felelt meg a pályázati kiirásoknak, és zsűrizésre 63 pályamű került.

 

Gratulálok a nyerteseknek, köszönet a zsűritagoknak, Honfy Ágnes Ilonának és Csupor Bélának , pusszatás mindenkinek, és bővebben ITT lehet tájékozódni meg olvasni.

Én megyek, nyalom a fagyit.

 

42 Responses to “Nem bírom ki”

  1. pippin Says:

    Kedves Bellamária!

    “Jó. Tudom. „Futottak még” kategóriába kerültem.”

    Megítélésem szerint olyan erős anyagot kaptunk, hogy az a 14 novella, köztük a te írásoddal simán beférne bármelyik hazai sf magazinba, antológiába. Bevallom, március 31.-e óta nem térek magamhoz. Képtelen vagyok leírni azt az örömöt amit ez a pályázat és ez a hihetetlen eredmény okozott. Nagyon szépen köszönöm Neked is és alkotótársaidnak is!

  2. corpus Says:

    Kedves bellamaria!

    A “futottak még” kategóriába nem kerültél bele.

    …az ugyanis a 10 novella után kezdődött :-D

    Őszintén gratulálok!

    Béla

  3. mohicane Says:

    Én is gratulálok! Jó fagyizást, alig várom, hogy olvashassam az írásodat! :)

  4. bellamaria Says:

    :) Örülök neki.

  5. sayed Says:

    Marika, ügyi vagy, de hát ezt eddig is tudtuk! Nagy gratula tőlem is! :)

  6. bellamaria Says:

    Köszönöm mindenkinek, alig tudok megszólalni a meghatódottságtól és az ujjaim ragacsosságából kifolyólag :)

  7. adeptus Says:

    Ilyenkor mindig valami eredetit szeretnék mondani, de sosem jut eszembe semmi.

    Úgyhogy maradjunk a szimpla gratulációnál.

    Gratulálok!

  8. vid Says:

    Csatlakozom az előttem szólókhoz: gratulálok :) (Eddig még csak a blogod olvastam - már ha nem baj, hogy tegezlek -, de egyre kíváncsibb vagyok az írásaidra, mert nagyon tetszik a stílusod :))

  9. bellamaria Says:

    :) Köszönöm. És persze, hogy tegezhetsz.

  10. Norris Says:

    Gratulálok! :)

  11. bellamaria Says:

    Köszönöm, Norris neked is. Most ki fogom nyomtatni a győztes írásműveket, és megyek a zágyba olvasni. Mert én még szeretem a klasszikus pozitúrákat :)

  12. Dorka Says:

    :-) :-) :-) :-)

    ******************

    ˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘

    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Annyira örülök! Mindenki olvassa el a régieket is! Mindet! Annyira egyedi a stílusod Marika, hogy.. no nem nyalizni akarok, de sose felejtem el, mikor tök véletlenül idekavarodtam “sznyegurocska” szót pötyögva a gugliba. Elolvastam a télapót, meg még egyet, meg még egyet, és csak néztem ki a fejemből.

  13. bellamaria Says:

    Tudom, hogy őszintén örülsz velem. Hisz rokonlelkek vagyunk, egy zsákból kiszórva, és a NET nagy mennyországában találkoztunk, Chellowek és onsai nevezetű angyalok hozzájárulásával, mert ők írták be a blogomba a sznyegurocskát :)

  14. fairylona Says:

    Gratulálok én is. :-) Egy kicsit eltűnök sörözni, és lám, mikről maradok le…

  15. Nita Says:

    Ha én bármiből csak a futtotak még kategóriáig is eljutnék… :P
    Gratuláció!

  16. Chelloveck Says:

    Hála istennek, de fasza! Ügyes vagy! Gratulálok. De úgy igazából nem ért meglepetésként; már várható volt ilyesmi.

    (Gyerekek, azt észrevettétek, hogy mohicane műve is ott figyel?)

  17. bellamaria Says:

    Nem mondom, hogy “Aha, ja tényleg, ott a mohicané is”, hanem szépen, szőke módozatban bevallom, hogy nem tudom a rendes nevét. A blogjában a rólamfülben annyi olvasható, hogy akit érdekel, megtalálja az Intergalaktikán. De ahhoz én nem vagyok elég képzett, még segédvatsonnak se válok be. (ez a pozició egyébként foglalt - ő a sayed)
    Kérek szépen egy névvel ellátott beazonositást, mert az öröm is úgy teljes, ha önzetlenül megosztjuk egymás között :)
    Nem tudom, hogy a végén mit akartam mondani,de azt nagyon , csak azért ébredtem fel, mert ez a k.rva kompjuter rettentő zúgott, bekapcsolva hagytam, az Endre küldött valamit,és felnéztem az oldalra, de az a lényege, hogy kérjük a mohicane rendes nevét. Most azonnal, illetve egy kicsit később, hogy elolvassuk a novelláját.
    (ilyen nagyon értelmes vagyok, mikor felébredek, puszillak benneteket :) )

  18. Tricia Says:

    Én is gratulálok, Marika! Sok sikert és fagyit! :)

  19. sayed Says:

    Mohicane kilétére egyszer én is kíváncsi lennék. Az blogjában lévő rólam fülön túl én eljutottam az intergalaktikára is, de nem lettem okosabb. És időm se volt nyomozni, így Chelloveck igazán leránthatná a leplet róla. Mert ugye az mégse járja, hogy direktben megkérdezzük a kollégát, hogy: Bocsi, TE ki vagy? :)

  20. bellamaria Says:

    Köszi Tricia, fagyi megvolt :)
    Chelloveck: növekszik a jogos igény a lepelrántásra, mivel mohikánunk továbbra is néma indián hallgatásba burkolózik.
    Nem egy provokálható tipus :)

  21. Chelloveck Says:

    Ne idétlennkedjetek már, az Intergalaktikán még fénykép is van róla.

  22. Chelloveck Says:

    (Ó bassza meg, “L” betűből eggyel több lett.)

  23. Chelloveck Says:

    (Vagyis “N” betűből.)

  24. bellamaria Says:

    … és miután Péter többször maga alá kommentelt, elment a fiókba, a csekkjével.

  25. sayed Says:

    Marika! Udvari Máté…

    Maradtam tisztelettel a segédwatson, hehe. Bakker, elment vele vagy fél órám, de meglett! :-)

  26. bellamaria Says:

    Nekem is meglett, oda irtam bele neked a blogjába, a kommented alá :)
    Ha még egyszer ennyit nyomozok pasi után, üssetek le :)

  27. sayed Says:

    Azé’ Chelloveck és Mohicane hogy megtornáztatott minket, nem? :-)

    Szerintem inkább őket üssük le! :)

  28. bellamaria Says:

    Szinte látom magam előtt Pétert, amint jókat vihorászik a markába, hogy átnyálaztatott velünk majdnem 338 nevet 17 oldalon keresztül.

  29. Chelloveck Says:

    (nyehehehe : -> marokba)

  30. Chelloveck Says:

    (Gyerekek, semmi nem maradt a csekkből, most ittam el az utolsó centet̷ ;)

  31. bellamaria Says:

    Legalább látszik rajtad? Mármint futotta egy berúgásnyira?

  32. miyoku Says:

    most akkor én is grat és hantos norbinak szintén!

  33. bellamaria Says:

    köszönöm miyoku, és biztos a hantos norbi is köszönné, ha tudna róla. De mindjárt elküldöm neki a linket

  34. bellamaria Says:

    …. mert ő is Karcolatos.

  35. HantosNorbert Says:

    Most már én is tudok róla. :)
    Gratulálok Marika! Kíváncsian várom, mi szépet alkottál.

    Hmm, az ötgombócos fagyi nem is rossz ötlet. :D

  36. HantosNorbert Says:

    Oh, és persze én is köszönöm miyokunak a gratulációt.

  37. bellamaria Says:

    mindenki köszön mindent, én meg kérek még öt gombóc fagyit
    (addig is csöndbe vagyok billentyűzetileg, mig nyalom)

  38. Zed Zero Says:

    Elolvastam. Jó kis csattanó. (És én is szoktam bólogatni a blogodhoz. :))

  39. bellamaria Says:

    Köszönöm ZZ, és a bólogatást is :)

  40. fairylona Says:

    Most olvastam el a novellat. Nagyon tetszett. :-)

  41. Dorka Says:

    Héy, halihó, íróasszony, itt tetszik még lenni, vagy lekoccoltunk?? :-))

  42. bellamaria Says:

    Igen, és pont ma hajnalban jutott eszembe, hogy én a macskás képeidbe nem irtam bele, csak akartam, mert valamit vacakolt a net.És most rögtön és azonnal irok neked emailt, mert utána elmarad. Tavaszi takaritok :(

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek