Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

hogy igenis de. Van közöm a scifihez, olvasás és irásbelileg is. Mostanában Bélánk

A kádi tragédia

c. irását olvastam a Karcolaton. Odaragasztott a székhez. Időugrásról szól. Eddig is nagyon szerettem az irásait, ez is megdöbbentően jó volt.

Másik novella, ami az utóbbi időben irtó nagy hatást gyakorolt rám, és gondolkodásra késztetett, Farkas Balázs tollából került ki. Itt a sf portálon nem hiszem, hogy sokan ismerik a nevét. Már hivtam, hogy látogasson ide, köztünk a helye.

Prométeusz

Kicsit hosszú, de én legalább háromszor elolvastam.

Az én naiv lelkivilágomat igencsak ledöbbentette
Honfy Ágnes Ilona

Hideg, szürke, másvilági

c. novellája. Az emberben átirja a képet, amit évek óta dédelgetett Grimm mesék Hamupipőkéjéről.

Sci fi körül forog az életem, és ebből kifolyólag cifiset is álmodok. Valamelyik este is azt álmodtam, hogy úgy tele van az ég mindenféle űrhajóval, hogy nem is látszott a kék része tőle. Mi meg innen a földről lőttük őket, mint a háborodott. De sajnos nem tudom, hogy kik voltak a betolakodók.

Filmeket nem nagyon szoktam nézni, mert a kamaszom mindig elorrozza a távirányitót, és DVD olvasót, irót nemrégen TOYOTTA nyúl. Van mit pótolni.

Mostanában pályázatokra küldözgettem sci fi novellákat, ahol az előkelő “ön nem nyert, próbálkozzon legközelebb” kategóriában nyertem előkelő helyezést.

Ez most egy kóstoló a sok közül. Cime a

POZITIV GONDOLKODÁS

………………………………………….

A váróteremben ült, és a zöld olajfestékkel bemázolt falakat bámulta. Valaki egy nyíllal átlőtt szívet kapart bele, kilátszott a fényes, vékony máz alatt húzódó malter. Mintha a fal bőre is beteg lenne.
- Neki vajon milyen kezelést adnak? – gondolta magában cinikusan.
Bőrgyógyászat. Valaha, abban a szebb világban, amiben élt, széles ívben kerülte volna még azt a személyt is, akiről tudta, hogy ilyen helyen megfordult.
De most, mióta hazája kicsiny büszke népét megtámadta és gazdasági blokád alá vonta a hatalmas és technikailag jóval fejlettebb Wrayt birodalom, gyökerestül felfordult az élete. Nem csak az övé, mindenkié. Háború van. Soha nem gondolta volna abban a régi kényelmes életében, hogy ilyesmi megeshet vele. Mikor az öregek azt mondták neki, hogy „Az élet nem habos torta” magában mindig azt gondolta „Miért ne lenne az?” És valóban az volt, egyfolytában tartó ünnep. Volt kocsija, munkahelye, pénze annyi, hogy el sem tudta költeni. A csapból fürdésre alkalmas víz folyt, volt üzemanyag, nem kellett a határon túlról csempészni, világítás, rendes ennivaló. Most pedig már az is luxusnak számított, ha az ember fogat mos, vagy ruhát tisztit.

A váróterem egy elkülönített részében az üvegfalon túl emberek kucorogtak. Fertőző betegek. Csapvízben fürödtek, ami először felhólyagosította a bőrt, majd talajt adott a vízben megbúvó rühatkáknak a szaporodásra.
„A Wrayt birodalom hadserege vegyi és biológiai fegyvereket vetett be országunk ellen” írta az újságok szalagcímeiben. „Ajánlatos a csapvíz kerülése mindenféle formában.
Többé sem ivásra, sem mosakodásra, sem főzésre, de még kocsi mosására sem használható.”
-Jó, kocsit nem mosunk – gondolta magában. Egyébként is jobb, ha piszkos. Kevésbé látszik a sötétben, mikor otthagyja az erdőszélen, és a szögesdrótakadályokon át, szkafanderbe öltözve, kannákkal felpakolva kúszik a határ túloldalára, hogy üzemanyaggal megrakodva jöjjön vissza. De megéri, az üzemanyag méregdrága, és csak a feketepiacon lehet hozzájutni. Jól megszedte magát rajta, pénztárcája dagad a pénztől, csak épp nem nagyon van mit venni. Az üzletek üresek. Minden árucikkhez a feketepiacon lehet hozzájutni, ami úgyszintén olyan borsos, mint az általa árusított üzemanyag. A „kéz kezet mos” egyik perverzebb formája. „Ha te ennyit kérsz, azért amit te árulsz, akkor vastagon fizesd meg azt is, amit nálam lehet venni ” alapon működik. De van egy szerencsétlenebb, tehetetlenebb népréteg, aki még mindig a régi világ bűvöletében él, és csak panaszkodik, hogy most milyen kegyetlen az élet. De, hogy sorsa jobbra forduljon, nem tenne semmit sem. Lealázó nekik a feketézés. „Mert őket nem úgy nevelték” mondják. „Becsületesek” és hogy „Nyugodtan szeretnének aludni”
-No, most alhatsz nyugodtan a rüheiddel – gondolja magában enyhe gúnnyal.
- Ha lenne pénzed, akkor fel tudnád tölteni a tartályokat ásványvízzel, és abban fürödhetnél. Ott állnak az üvegkalitkában, mint egy rakás magára maradt birkanyáj.a
- A pofájukra van írva, hogy lehetetlenek. - gondolta magában. Amióta elkezdett „üzletelni” az üzemanyaggal, ahogy ő hívta magában ezt a tevékenységet, jobban kiismerte az embereket, mint az előző harmincöt évében. Már ránézésre tudta, hogy melyiktől kérhet többet, úgyis megveszi, és melyik fogja faképnél hagyni, ha többet akar kapni a „reális” feketepiaci árnál.
„Vállalatokban” dolgoznak. Vagyis azokba az üresen tátongó csarnokokba járnak el nap mint nap, ami a virágzó gazdaság idején a munkahelyük volt. Birkák az üres itatósvájú előtt. így, hogy sem vásárlóerő, sem nyersanyag nincs, csak látszattevékenység. Annyi pénzt kapnak fizetés gyanánt, hogy épp éhen ne haljanak, és a főzésre meg az ivásra elegendő ásványvizet tudjanak vásárolni. Fürdésre már nem telik. De megszokták a rendszeres tisztálkodást, még abban a régi életükben. Az ember egy darabig el tudja viselni saját büdösségét, majd egyszeriben kibírhatatlanná válik a test piszkossága, elborul az agya, és bemegy a fürdőszobába megfürdeni.
Mert a csapvíz látszólag semmit nem változott. Továbbra is színtelen, szagtalan íztelen folyadék. Csak a fürdést követően lehet észlelni a különbséget. A bőr, a vízbe juttatott vegyi anyagoktól felhólyagosodik. A felsértett bőrfelületen a vízbe juttatott rühatkák bejutnak a bőr mélyebb rétegeibe, és ott rohamosan szaporodni kezdenek. A laboratóriumokban eddig öt alfaját sikerült elkülöníteni az atkáknak. A kezelésre alkalmas anyagok kikísérletezése folyamatban van. Minden beteg bőréből előbb mintát vesznek, majd laboratóriumban próbálgatják, milyen szerre reagálnak. Kellemetlen betegség, hosszú gyógyulási folyamat.
A külföldi segélyszervezetek ugyan juttattak az országukba ásványvizeket nagy tartálykocsikban, de ezeket még a határon lekapcsolták, és úgyszintén a feketepiacon lehetett hozzájutni, jó borsos áron. Révedezéséből a nővér hangja riasztotta fel. Beszólították az orvoshoz. Magabiztosan benyitott az ajtón. Mikor belépett, szinte földbe gyökerezett a lába. Az asztalnál egy olyan gyönyörű nő ült, amilyent még életében nem látott. Hosszú szőke haj, álmodozó kék szemek. Pici fitos orr, csókolózásra csábító ajkak. A nadrágjában megmozdult valami. Hisz háború ide vagy oda, azért még férfi maradt.
- De boldog lehet az a férfi, aki magáénak mondhatja! – gondolta magában.
A doktornő azon a furcsa, vartyogó nyelven szólalt meg, amit országa abban a távoli tartományában beszéltek, ahol a harcok olyan hevesek voltak, hogy az ottani lakosság menekülésre kényszerült. Elhagyva otthonait, békésebb, határhoz közelibb részekbe költözött.
Ugyanazon a nyelven válaszolt. Testvér nyelve volt az anyanyelvének.
- Mi a panasza?
- Doktornő, azt hiszem, lábgombát kaptam. Viszket, ég az egész talpam, nagyon kellemetlen.
- Miért nem szabadul meg tőlük?
- De, doktornő, pont azon vagyok, hogy megszabaduljak. Azért kerestem fel önt.
- Nem úgy gondoltam.
- Kérdőn a doktornőre nézett, de az nem fejtette ki bővebben. Ehelyett folytatta a kérdezgetést.
- Mi történt önnel?
- Az este mezítláb a harmatos fűre léptem.
- Maga nem olvas újságot? Tudja, hogy az veszélyes. A wraytiak lábgombával fertőzték meg a füvet. Felírom egy kenőcs nevét. Tudja, hol lehet beszerezni.
Persze, hogy tudta. Ezt is a feketepiacon, mint bármi mást.
- - Tudomásom szerint erre talán még reagál a lábgomba. Addig míg ki nem kísérleteznek egy újabb fajtát, és be nem vetik. – a doktornő kesernyésen elmosolyodott.
- No, de mutassa azt a lábgombát. – hátratolta magát kezével az asztaltól, és teljes testével a férfi felé fordult. A férfi megrökönyödve nézte. Ahogy a doktornő teste kikerült az asztal takarásából, meglátta, nadrágja szárai ügyesen felcsíptetve pihentek hasa alsó részén. Mindkét lába hiányzott.
Mikor a doktornő befejezte a vizsgálatot, felfirkantotta a krém nevét egy papírdarabra.
Gyorsan felhúzta a zokniját, majd a cipőjét, és alig várta, hogy kívül legyen a rendelő ajtaján. Táncolni, ugrálni szeretett volna a boldogságtól. Áldott jó aranyos lábgomba, te áldásos adomány! Legszívesebben a krémet sem vette volna meg, annyira örült neki, hogy lábgombája van. Hisz lábgombája csak annak lehet, akinek lába is van.

This entry was posted on hétfő, április 14th, 2008 at 9:40 am and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.