Bogozd ki télen

bogozd ki. Ha birod. De legalább hallgasd meg. Ez a kedvenc zeneszámom. Nagyon szeretem a jó ordibálós zenéket, mint a Scooter, Rammstein stb… Még mindig sok bennem a lázadás, de már takaréklángon, mert tudom, hogy mindent a kellő helyen és kellő időben. Mert aki hamar a rúd elé szalad, azt elüti a kocsi. (még valami jó kis sablonos szöveget? Nem, jó akkor következik a saját)

Mostanában depis írások kerültek ki a kezem közül, de szeretném felhivni a figyelmet, hogy nem nyitott borotvával a kezemben szoktam elaludni. Csak tél volt. Ennyi. Innen a ledarált csirkeszar hangulat. Én is úgy jártam, mint a Józsi bácsi oroszországban, akinek otthon egy tüzelős sporhetje volt, habár a tűzhelygyártó gyárban dolgozott,  mikor megkérdezték tőle, hogy miért nem hoz már haza végre egy villanysporhetot darabokban,  rakja  össze, akkor azt válaszolta, hogy próbálta, de mire összeszerelte, mindig tank lett belőle.

Majdcsak sikerül nekem is valami sporhetfélét összeütni, ami nem füstöl meg kormol össze mindenkit, aki a közelébe kerül, hanem felvidít megnyugtat, meg haverok buli és fanta.

Ps. csak még valami eszembejutott. Akik az optimizmusra vágynak, tessék, egy kis optimista zene

És egy részlet az Optimista (szilikonm) Ell naplójából. A kifütyült részek azért vannak, hogy ne legyen beazonositható

” ….Jajj a tegnapi nap annyira klasszra sikerült, Elemntük Sz…re Cicuékkal, beülünk kajcizni…illetve kiültünk, bár befagyott az seggünk, mégis feelinges volt, jókat beszélgettünk, ettünk, ittunk, kacarásztunk, utána elmentünk shopizni az Á..ba, Z.. is és én is szerettem volna szaladgálos fekete topánt, illetve G…nek szerettem volna névnapi shúzt, helyette kapott egy névnapi Gant pólót egyelőre, Aréna után pedig át a Westibe édes négyesben mozizni!! Jó volt na…nagyon jól érzetem magam, azt leszámírva, hogy utálom magam a tespedt testem miatt és Z..t irigységgel vegyült csodálattal figyeltem,olyan szépen megslankult…hhhhh (ez most sóhaj volt a javából) Szombat a szokásos kártyaparti, ahol ismét megkaptam, hogy kitartásom annyi vazzze, mint bilinek…imádom,hogy a gyengeségeimre mindig viccesen? rávilágítanak…
Péntek vacsi a…..ban…
jajj csodálatos cipőkkel bővült a cipőtáram..két fekete lakkcsodával egy állatmagas, hegyesorrú feketével és egy laposabb tesójával, ami rohadtul nyomja a lábbujjaimat, szóval most tágítom, tegnap nedves zokniban és lakkcipőben és köntösben gubbasztottam atv elött!… ”
Ps.ps. az ilyen példányok végett tartják sikhülyének a női nemet, vazze!

No, mindegy, optimista keddet mindenkinek, és hajrá zödlek, pártállásponttól függetlenül, mármint fű, fa, virág, hajtás előre.

16 Responses to “Bogozd ki télen”

  1. mishmesh dorka Says:

    csak nekem nem jönnek be a videók, vagy valami gond van velük? meghallgatnám,de csak fehér kockákat láto :)

  2. bellamaria Says:

    elküldöm szivem levélben a linket

  3. fairylona Says:

    Nalam se la’tszanak, de ez azert van, mert valoszinuleg olyan site-on vannak (pl. Youtube), ami itt le van tiltva.
    Majd otthonrol megnezem oket.

  4. bellamaria Says:

    ha nem, neked is küldöm :)

  5. hadiosveny Says:

    Nekem bejön ez a zene! :D
    Le is játsza és tetszik is. :P
    Mármint a felsőre gondolok.

  6. bellamaria Says:

    és nagyon tanulságos :)
    mármint a felső :P

  7. skip Says:

    természetesen pécsiek :)
    mármint a felső

  8. bellamaria Says:

    Húúú!! Koncert? (mármint a felső :) )

  9. fairylona Says:

    Itthonról meg tudtam nézni őket. Köszi. :-)

  10. mishmesh dorka Says:

    Most már bejön nekem is.. Nagyon j :) És ha őket szereted, akkor biztos bejön Neked a Kispál is..
    Azon szocializálódtam.. (The cure) is volt egy darabig..
    (cukisá :) eszembejutott a durci képed azon a nőnapi eseményen) cuki volt na. Úgy vagy jó ahogy vagy Bella. Nézzcsk szúrósa :)

    “Egyszer egy szőkített nő kifogott egy ebihalat.a nagyvárosban a hidak alatt… na jó nem énekelek, inkább kereewsek linket

  11. mishmesh dorka Says:

    http://uk.youtube.com/watch?v=o4hOWOvsm3w

  12. bellamaria Says:

    köszi, imááádom őket, ezt a számot pedig különösen.
    OFF: úgy lestem a tévén a sütisorrú embereket, de nem láttam, mert nem közelitettek rá a kamerával.

  13. mishmesh dorka Says:

    Eszterék itt vannak a sütistállal, csak a táskáját ette le Meir:)))
    Valahol a video első negyedében. Mindjárt keresem a linket.

  14. mishmesh dorka Says:

    http://www.youtube.com/watch?v=-0iVl-9Qwgo&

  15. mishmesh dorka Says:

    02.21-nél:))

  16. bellamaria Says:

    Nézem :) köszi

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu