Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Vélemény

Megint valami érdekeset olvastam:
ITT

Nekem érdekes, más talán mondaná, hogy provokatív. Kérem… engem már nem lehet provokálni. Én már úgy keresztbe hosszába jártam a hadak útját, megtépett bőrrel, bozontos hajjal, és köntösömbe akadt tüskékkel menekülve olyan csöndesen elvagyok ebben az Életnek nevezett buliban, mint a befőtt a spájzban. Reggeli kis kávémat szopogatva békésen szemlélődök a világban, figyelem, ahogy az első napsugár átszűrődik a függönyön. Aranyos jó Kafka Margit, honnan tudtad te ezt harmincvalahány évesen, milyen az öregkor?

Sok minden megtörtént velem. És ahogy múlt az idő, egyre tudatosabbá vált bennem az a hatalmas nagy felfedezés, (drága Feldmár, köszönet érte, hogy hozzásegítettél a felismeréshez ) ezek az úgynevezett „történések” mögött mindig emberek vannak. Történik a földrengés, vagy történik az égzengés, és más efféle dolgok amikre nincs kihatásunk, mert nem emberi erők mozgassák. A többi dolgot pedig úgy okozzák nekünk. Ami ellen vagy tiltakozunk, vagy elfogadjuk, vagy ha egyikre sem vagyunk képesek, akkor fogjuk szépen a kufferunkat, és odébbállunk

Olvasom ennek a szegény gyereknek, vagy nem gyereknek az írását, ami részlet a „Jaj a legyőzötteknek” című könyvből.

Mottóként a következő van feltéve: „A sör nem alkohol. A tészta nem étel. Az asszony nem ember. A medve nem játék.

Székely mondás

(remélem, tényleg az. Nem akarom, hogy megbántódjanak a székelyek, mert még az Ábelből kifolyólag kedvelem őket)

és azon gondolkozok, hogy a sör annak nem alkohol, aki még istenesen be nem baszott tőle, és végig nem hányta a fürdőszobát előszobástól.

 

A tészta annak nem étel, aki még nem volt annyira éhes, hogy megevett volna bármit, még a friss rügyeket is a fáról, feltéve, ha voltak. Itt nálunk háború volt, nélkülözés, éhezés, úgy ahogy illik egy rendes háborúban. Nem panaszkodni akarok, ezek a „kellékei” jártak hozzá, mint a dobozos fagyihoz a kiskanál. Mi pedig nyaltuk ettük, két kanállal. A szart. Vagy az éhkoppot. Mikor, mire futotta. A politikusaink azt mondták, mi egy kitartó és makacs nép vagyunk. Ha kell, akkor gyökeret fogunk enni. Meg is történt, „Fogjuk meg, oszt vigyétek” alapon. Ők mondták, mi ettük. Nem kértek belőle. Köszönjük, mi sem. Most már nem.

Abban az időben nagyon tudtam volna örülni egy tál tésztának. De vagy a tojás hiányzott hozzá,

Vagy a liszt. Vagy mind a kettő. Víz az volt.

 

Hogy az asszony miért nem ember szerinte, azt leírja ebben a belinkelt írásában. Szerinte minden nő kurva. De itt jön a megkülönböztetés. Mert vannak jó és rossz kurvák. Mind a kettő fajtának be is ír egy konyhai receptet. A rossz kurváknak az ügyvédnék borlevesét, a jó kurváknak pedig Tökepörköltet kancavidító módra. (már én is raktam fel valami hasonszőrű receptet. Akkor én jó kurva vagyok. Meg vagyok nyugodva)

Jó. Csalódott az ártatlan, átverték, ejtették, talán még a pénzét is elszedték. Egy nő, kettő vagy több. Ha már több, akkor baj van. Akkor haragudjon saját magára, ha nem volt annyi esze, megálljt parancsoljon. Mert az emberrel azt tehetik meg, amit megenged, hogy megtegyenek. Tudom, úgyszintén a saját bőröm szülte tapasztalat. Én is haragudtam a férfiakra. Mert egy valaki megbántott, hosszú éveken keresztül szenvedtem tőle. De rájöttem, hogy nem kellett volna. Nincs az a személy, nincs az a vak szerelem, ami végett az ember sárba tiporja a saját önbecsülését, méltóságát. Már ha van neki. Ha nincs, akkor csináljon magának. Nem lehet szenvedve meg nyafogva leélni egy életet. Azért, mert nincs másik. Mármint élet. Legalábbis nem emlékszünk rá, ha volt vagy nem tudunk róla, ha lesz.

 

Új kor hajnalán állunk. Szép kis frázis, minden kor új és egyszer mindnek van hajnala. Ilyenje biztos volt még az ősenbernek is, mikor fémet tekert egy kócdarabbal a lándzsája nyelére, és ettől azt hitte, modern fegyverekkel vadássza a nemtommit.

Szeretjük a provokatív írásokat. Olvassuk a bulvársajtót. Nem legálisan, csak mutyiban. Vitatkozunk az internetes fórumokon. Panem et circenses. Kellett ez a mindennapi cirkusz a régi és az új kor emberének is. Mert emberből van összerakva. Aki talán a majomtól származik, de mindenesetre igen közeli mutáció. De az is lehet, hogy isten teremtette saját képére és hasonlóságára. Akkor meg ő is szereti a cirkuszt. Nézni. Én is így teszek. Nem veszek részt a cirkuszokban szereplőként, legfeljebb nézőként. Aki élvezi, nyugodtan mehet a porondra játékosnak.

És most, nagy szerényen szeretnék idézni egyik levelemből, amit Dorka barátnőmnek irtam:

 

csak nézem ezeket a csatározásokat, mint a Gézagyerek a konyhában a

konyhaköveket, ahogy igyekeznek egymást betuszkolni a különböző

dobozokba, mint valami perverz- fura felnőtt változatú rabló-pandúr

játékban, és nem értek semmit. De ezt most nem rosszból mondom, megpróbáltam magamnak valami magyarázatot találni rá:

Ez játék.

Ha valamelyik játékosnak nem tetszik, akkor majd felemeli a kezét, és

szól, hogy “Én már nem játszom” és kiáll a szélére, hogy tovább nézze,

míg a többiek folytatják, kipirult arccal, izzadva, időnként élvezve,

majd bosszankodva, mikor a játék heve esetleg túlságosan elragadtatta

őket. Hisz tudják, mindenki tudja, hogy végül is emberek vagyunk.

Bemennek a szobába, fáradtak, leülnek a fotelbe. Éhesek, esznek valamit.

Álmosak, befekszenek az ágyba. És akkor már tovább nem lesznek zsidók és

Nem zsidók, magyarok vagy szerbek, értelmiségiek vagy nem értelmiségiek,

férfiak vagy nők. . Hanem csak emberek. Alvó emberek. És ez ilyen

egyszerű. Szerintem. Mert az élet valójában vagy véresen komoly, vagy

pedig csak játék. De jobb, ha az utóbbi.

 

Játsszuk továbbra is az életet. Isten meg csak hadd röhögjön rajtunk.

 

Vélemény

This entry was posted on péntek, március 28th, 2008 at 5:09 pm and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.