Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

A rózsa sokáig készülődött zöld levélszobájában, nem akart olyan gyűrötten a világra jönni, mint a pipacsok. Először minden rózsa igényes és illatos. Később gyűrött és hagymaszagú. A Kis Hercegből kis herceg lesz, és megszaporodnak körülötte a rókák. Rókákkal lenni jó. Megszeliditik egymást, és csapzott lesz a bundájuk. Már nem törődnek a rózsával és meséket sem olvasnak. Kéne egy cet. Egy cetnek a gyomra, ami benyeli. Vagy egy pince. Egy pincében nagyon jól lehetne gondolkodni.

Egyik reggel a rózsa odaállt meztelenül a tükör elé. A tükör azt mondta neki, hogy olyan, mint Boticselli Vénusza. Jó hájas. Pedig azt képzelte magáról, hogy Goldihawn vagy Megrájen. Elmehetne pléjméjtválogatásra is, mert szép a szeme.

A többit meg majd fotosoppal kipofozzák.
Belekerülhetne az ujságba, és mindenki őt csodálná.

A részeges autószerelők kitennék a műhelyük falára a képét.

Két sör után kiverhetnék rá a farkukat a vécén.

Pedig a kisherceg is megmondta neki, hogy csak akkor kap új ruhát, ha már kiválogatta az ocsútól a búzát. A galambok szomorúan nézik a tetőről, ahogy válogat. Időnként szarnak rá.

A kishercegnek új játéka van. Egy négykerekű nyikorgó kocsi, amin az egóját húzza maga után. Nagyon súlyos.
Nem beszélgetnek. Sem a tükör, sem a hájas Hercegrózsa, sem a Hercegkisróka. Egészen addig, mig valamelyikük úgy nem dönt, hogy itthagyja ezt az átkozott bolygót, és keres magának egy kigyót.

This entry was posted on vasárnap, február 24th, 2008 at 4:34 pm and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.