“Ha nem találunk utat, akkor csinálunk”

 harci-elefant.jpg

Három halálra fagyott ember, kék arccal és elgémberedett  ujjakkal egy papirlapot szorongat. Egyik kis füstkarikákat ereget magából, de ettől sem lesz melegebb. Továbbra is érvényes:” Ahol sok a füst, kevés a tűz” . ” Motymorognak” (jó szó, lenyúlom) valamit egymás között. A földmérő hivtalból érkeztek, utat fognak csinálni. A mostani földút helyett. Ott, ahol eddig csak térdigérő sárban vagy nyakig érő porban lehetett megközeliteni a piacot és a szupermarketet. Kerülőúton. Mert a kerülőutak mindig veszélyesek. Ezt mi már csak tudjuk. A rendes kibetonozott út pedig sokkal hosszabb, és még emelkedőn felfelé is kell menni. Ez autóból nem érezhető. Csak bringatekerés közben készül az ember kiköpni a tüdejét.

De most majd lesz út. Rövid, és betonos. Minden reményünk benne.

A cimben található idézet Hannibáltól származik. Az elefántostól. Aki a harci elefántjaival keresztülverekedte magát az Alpokon. Az is elég szép teljesitmény volt. Az út közben meghalt 2o.ooo harcos (inkább a mediterrán éghajlathoz voltak szokva, és sok volt köztük az észak afrikai is) és a37 elefántból csak nagyon kevés élte túl. (nincsenek pontos adatok)

“A hegyeken már igencsak megnövekedett a hótakaró, mert közeledett a Fiastyúk lenyugvása ” (ez valamikor október végén lehetett) - irja Polübiosz.

“A kelták télen hosszú, térdig, olykor bokáig érő, sokszor bőrből készült nadrágot (braca) viseltek. Nehéz gyapjúszövetből varrták a birrust, a csuklyával ellátott, kétoldalt félkör alakú kabátot, amelyet elöl csat fogott össze, és amely a nyakat egy V alakú kivágás révén szabadon hagyta. Sötét gyapjúszövetből készült az ugyancsak csuklyás cucullus, az ujjatlan felsőkabát, amely nagyjából mellközépig ért. Elöl lukakba fűzött zsinórok fogták össze a két szárnyát. A caracallus csuklyás, ujjatlan felsőkabát volt, amit vastag gyapjúból állítottak elő. Ilyen, illetve hasonló ruházattal láthatták el Hannibal harcosait azok a kelták, akik jól tudták, milyen iszonyú megpróbáltatások várnak az Alpokba készülő seregre.” - irják a korabeli római források.

Itt most február van, süt a napocska, de nagyon hideg van. A földmérők kapucnis kabátban dideregnek. Utat csinálnak ott, ahol még eddig soha nem volt. Mint Hannibál.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu