Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Ha már felkértek rá….
Nem szeretem én sem a körleveleket ( ki a franc szereti, eddig mindenkitől ezt hallottam, de küldözgetik nyakra főre, meg a szépvirágos idézetes dijasókat meg stb- nem fogom továbbküldeni! aki idézeteket akar olvasni, az menjen a netoriánra, aki meg virágokat akar nézegetni, menjen a virágoshoz. Slussz passz!-ez nem tudom micsoda, de elég fenyegetően hangzik)
És mikor elkezdtünk erről a könyvfelsorolós valamiről beszélgetni az Endrével (vigyázat, mi mindenkit kitárgyalunk a háta mögött, persze maximális jóindulattal kezelve, békés emberek vagyunk, a horoszkóp szerint mérlegek) hirtelen kapásból csak két könyvet tudtam elővakarni az emlékezetem mélyéről, amit tavaly a saját lelki üdvösségemre olvastam. Elnyomta a sok háziolvasmány amit a lányom helyett kellett elolvasni, majd különösen érdekes részeket kiválasztva belőle felpiszkálni a fantáziáját,hogy őt is olvasásra buzditsam, hol taszigálva, hol húzva vonva,hogy utánna a következő sóhajjal tegye le a könyvet:
- Anya, ez egész jó volt!
Letöröltem izzadt homlokomat ( a hátamon csordogáló izzadtságot beitta a majicám) és remegő térdekkel ereszkedtem le a számitógépem mellé egy kis chatelésre, hogy na, a gyerek már sinen van, nem szenvedtem hiába, lehet tovább beszélgetni a neten. Nagyjából igy teltek a napjaim, ha nem volt háziolvasmány, akkor a szerb olvasmányait forditottam először magyar nyelvre, majd rövid tartalmi kivonatot készitettem belőle először szerbül, majd magyarul, hogy azért értse is a gyerek, majd utánna közkinccsé bocsájtva az osztályban (majdnem mindenki ) táskájában szerepeljen belőle egy példánnyal (forditó vagyok, vagy mi a fittyfene). De minden jól végződött, tegnap meghozta a jeles bizonyitványát, ami annyit jelent, hogy túljutottunk a gimnáziumi képzés másfél évén, az osztály pedig az iskola legjobbja lett, 4,3o-as átlaggal, gratulálok nekik!

Nehéz egy szülő élete, nosztalgiázva gondolok vissza a boldog pelenkacserélős cumizós korszakára, mikor az volt a legnagyobb bajom, hogy éjszaka négy óra hosszat sétálgattam le fel a lakásba vele, mert fájt a hasa. Most ugyanazt teszem, csak magányosan, hétvégenként (péntek, szombat, vasárnap) éjszaka, mert diszkóba ment, és nem birok addig elaludni, mig haza nem érkezik.

És mikor szembetalálkoztam a felkéréssel, az volt az első gondolatom ami a tudatomba hasitott, hogy “Jesszus, én nem is olvastam jóformán semmit, és még én szólom le a gyereket!” Első pánikrohamomban előrángattam a szekrényből azt a három tonna papirt, amit a különböző könyvismertetőkről nyomtatok ki, és kétféle kategóriába sorolhatók. A “majd elolvasom később”-be és az “olvastam, de elfelejtettem”-be , csak jól összekeverve, és a szekrénypolc tetejéig tornyozva.

Ebből a legmeghatározóbb Feldmár András előadásai voltak, amiket valami jótét lélek feltett a netre, és itt

lehet olvasni, ha valakit érdekel. Feldmár jól “fogyasztható” olvasmányélménnyé teszi a pszichológiát, és lazán beszél az élet nagy kérdéseiről, hogy még a hülye is értsen belőle. Elolvastam, megértettem. Sok homályos kérdést sikerült a segitségével tisztázni.
Tudom, értem, könyvről volt szó, és ez elektronikus formában megjelent olvasmány. Tegye össze a két kezét, és rebegjen hálaimát, aki úgy jut a könyveihez, hogy bemegy a könyvesboltba, és azt mondja:

- Kérem az xy szerzőtől megjelent “blabla” cimű könyvet!

Az elárusitó pedig odamegy a polchoz, leemeli, és fizetés után távozik . Itt ez sajnos nem ez a helyzet, alig van magyar nyelven megjelent könyv, meg félek tőle, hogy ez igy is marad egy darabig. Marad tehát a net , (ahol hálistennek sok mindent találok) és a könyvtár,ahol hasonló állapotokat találunk mint a könyvesboltban. Ezért is változtattam meg a bejegyzésem cimét “Meghatározó olvasmányélmények”-re.

Másik olvasmányélményem már rendes könyv formájában ért, mert kölcsönkaptam pár napra. Erich Berne “Emberi játszmák” c. könyve volt.

Erről annakidején irtam is egy rövid is a blogomban

Nagyon meghatározó olvasmány volt, ráébredtem, hogy éveken keresztül manipuláltak a környezetemben élő emberek, és a könyv elolvasása után sikeresen forditottam vissza ellenük a fegyverüket. ( “A fegyverek visszalőnek” mondta szegény megboldogult matektanárom, mikor matekdogánál megtalálta nálam a puskát) Legkedvesebb megnyilvánulási formám a “kritikus szülő”, és előszeretettel alkalmazom. (persze az engem körülvevő felnőtteken, kamaszra nem alkalmazható.)
A következő olvasmányélmény úgyszintén irott papirformában ért, és az “ilyeténistudok” -ként került nálam kategorizálásra. Egyáltalán nem ezt a könyvet akartam megvenni, ( hanem egy, a helységem hiedelemvilágáról szólót) de mint az előbb már taglaltam, nálunk a könyvvásárlás az “eszi-nem eszi, ez van” alapon működik, megvettem, mert nem akartam üres kézzel távozni a papirboltból.

A könyvet Kontra Ferenc irta, ő is fatornyos hazám szülötte, és az egyik ismerősömet vette feleségül, majd távoztak a fészkes tartományi székvárosba, azóta is ott élnek. Tehát a mi kutyánk kölke ő is lényegében.

A könyv cime “A kastély kutyái”, és akit érdekel, elolvashatja itt

a MEK jóvoltából. (ingyen és bérmentve) . Kicsit az volt az érzésem, mintha egy iróember blogját olvasgatnám a neten, de ez ki lett adva a “Fórum” könyvkiadó és a Magyar Köztásraság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jóvoltából, aki támogatta a könyv kiadását.

Érdekes élményéről számol be valahol még a könyv elején. Helyszin: a tartományi főváros egyik emeletesházának erkélye, rajta ő és karos szatelitantennája, amit úgy lehet váltani, hogy a kart a következő vájatba kell helyezni. Ez a művelet apró kattanásszerű zajjal jár, pont olyannal, mint mikor kibiztositanak egy fegyvert. Lent az utcán rendőr sétálgat. Ahogy meghallotta a zajt, szaladásszerű mozdulatot tett és bebújt egy oszlop mögé . Csak az rémül meg ennyire, akinek már volt része veszélytől tartani az ötödik emelet magasságában megjelent hosszú fémcső megpillantásától. Neki úgy látszik lehetett. Háborúk dúlta vidék vagyunk. Szerencsére csak az elsődleges védekezési reflexe kapcsolt be a rendőrnek, (fedezékbe bújni) mert ha bekapcsol a másodlagos is (fegyvert rántani és lőni) akkor ezt a könyvet nem olvashattam volna el. Időzitett bombák járkálnak körülöttünk? Hm. Lehetséges.

A nyáron könnyű stradolási olvasmányként A. Sheenard “Parázs - Varázs”-át cipeltem mindenhová magammal. Külön büszkeséggel töltött el, hogy ismerem az irót, és egy dedikált példányt olvasok (igaz, nem az enyém, hanem az Endréé- de lényegében ő is az enyém. Vagy én vagyok az ővé? Jogviszonyok még nincsenek tisztázva :))

A következő úgyszintén kölcsönkönyv, még nem adtam vissza, pedig már illett volna. Dr. Ross Campbell : “Dühöngő ifjak” avagy hogyan szelidithetjük meg gyermekeink haragját?
Mikor kamaszok vagyunk, keressük önmagunkat, a helyünket a világban, és állandóan korlátokba ütközünk, megfogadjuk, hogy ha nekünk egyszer (vagy kétszer, esetleg többször) gyerekünk lesz, akkor bezzeghogy nem úgy fogjuk nevelni, mint minket a szüleink. Utánna a többség általában ugyanúgy nevel, mert időközben rájött, hogy lehetséges, valamit tudtak az öregek. De addigra már a következő generáció dühöng és fogadkozik. Nekem nem volt olyan szerencsém, hogy a szüleimtúlzottan foglalkozzanak velem, a nevelés nemes feladatát rábizták az iskolára, a könyvekre, és a négy falra ami körülvett. Igy én azt fogadtam meg, hogy NEVELNI fogom a gyerekemet. És sok időt töltök majd vele. Be is tartottam a szavamat. Sok minőségi időt töltöttünk együtt, és ennek most látom hasznát. Az én kamaszom nem egy olyan különvonulós gyerek, aki a szobája magányában bömbölteti a zenét, hanem továbbra is itt van mellettem, főzni is tud már (pizzát, spagettit és pudingot) és eléggé a helyén van az esze. Ha néha valami kisiklik, akkor megbeszéljük. De ennek a feltétele a feltétel nélküli szeretet, és az a tudat, hogy ha nyakig van a “szarban” , akkor is ott vagyok mellette, és nyújtom a kezem. Valamelyik nap azt mondta, hogy ő is olyan anya szeretne lenni , mint én vagyok. Ettől nagyobb dicséretet egy kamasz szájából nem is lehetne elvárni.

Persze, sokat “puskáztam” különböző könyvekből, igy ebből a fent emlitett könyvből is.

Ime, egy kis tartalmi ismertető avatottabbaktól:

“A szerző ebben a könyvében rámutat, hogy a helytelenül kezelt haragnak sokféle következménye lehet gyermekeink életében: osztályzatok leromlása, szülő és gyermek elhidegülése, tekintélyellenesség, deviáns ill. agresszív viselkedés, depresszió, nem kívánt terhesség, akár még öngyilkosság is.”

Kiváncsian várom a többiek listáját is, én személy szerint Horrorking,Dorka , KissG Zsaka, és Blem olvasmányélményeire lennék kiváncsi.

This entry was posted on péntek, február 1st, 2008 at 4:10 pm and is filed under Vélemény. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.