Meteorológiai jelentés : reggeli ködök és eső várható
No, erről beszéltem, nyuszómuszó. Semmi új a nap alatt. Hideg, taknyos időjárás, az embernek még a kutyát sincs kedve kizavarni az űrhajóból. Inkább bent sziesztáznak, és egykedvűen bámulnak ki az ablakon.Várják, hogy feloszoljon a reggeli köd, ami majd meg is történik valamikor 1o,3o körül. Addig már nem sokat kell várni, röpke három napot földi időben számitva. Mert ez az időjárást a Szaturnus legnagyobb holdján, a Titánon sikerült észlelni a körülötte keringő Cassini űrszondának. A gyűrűs bolygó legnagyobb holdján egy nap 16 földi napig tart. A reggeli ködök kialakulásának folyamata egyenlőre még nem ismert, feltételezések szerint orografikus eredetűek(ez annyit akar jelenteni, hogy a hegyvidéknek ütköző gázréteget emelkedésre kényszeriti a terepakadály) mivel a jellegzetes előfordulási területe a kontinensre emlékeztető kiemelkedés, amit Xanadu névre kereszteltek, nyugati lejtője. Nem akarok vitatkozni ezzel, de van az a sanda gyanúm, hogy a tudósok nem tudnak elszakadni a földi gondolkodástól. De mivel én sem tudok jobb dolgot, mondjuk , hogy elhiszem.
Az egész holdon egy magas ritka felhőrendszer lebeg 25-35 km magasságban, ami a mi fátyolfelhőinkre hasonlit a legjobban. A benne lévő metánjég szemcsék több milliméteres nagyságúak, ellentétben a mi aprócska vizjégszemcséinkkel, és ha ott is bekövetkezne a globális felmelegedés, akkor a benne lévő metán 1,5 cm vastag folyékony réteggel boritaná be a holdat.
A reggeli ködök fontos szerepet játszanak a felszin és a légkör energiamérlegében, és a be és kisugárzás mennyiségének befolyásolásában. (ez valahonnan ismerős… dejavu érzés… mintha már hallottam volna, hogy igy van ez egy Föld nevű bolygó H2O nevű vegyületével is… Uraim,… valami vélemény? Vagy megint csak földi léptékekkel tudunk dolgozni? Hm?)
Gyönyörű felvételek is érkeztek a Titán metántavairól is. A nagyobb tavak pereme erősen csipkézett, a kisebbek egymáshoz közeli foltokként jelennek meg. Valószinüleg számos tavat felszin alatti folyadékréteg is kapcsol egymáshoz. Nagyon jó lenne képeket is feltölteni, de sajnos kilőttem a rendelkezésemre álló készletet, és nem engedi a rendszer. (mellik rendszer.. hát ez! a blogrendszer. Csak nehogy igy járjak egyszer a levegővétellel is. Hogy mind a 56o.billiónyit elhasználom, és több már nem jár).
A H2O szilárd jég halmazállapotában van jelen a Titánon, a földi vizkörforgáshoz hasonló folyamatban pedig a metán szerepel. A felszin legnagyobb részén gáz halmazállapotban van, felhőket alkotva, a sarkokon folyókban és tavakban halmozódik fel, máshonnan gyorsan visszapárolog. A felszin hőmérsékletén - 18o fok cels. a nappali hőmérséklet, és jéghomokból álló dűnék boritják a tájat. K@rvára hideg van.
A cikket természetesen loptam, az origo.hu-ról, Kereszttúri Ákos tollából.
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20071011-titan-kodok-es-metanesok-reggelente.html
október 29th, 2007 at 5:42 pm
kép:
http://science.nasa.gov/headlines/y2004/images/titan/titan_cassini_portal.jpg
október 30th, 2007 at 11:21 am
Nem az embernek való az a bolygó, arra viszont kíváncsi lennék, hogy lehet-e rajta valamilyen élet? Régóta birizgálja ez sokak fantáziáját. Köszi a cikket, érdekes volt!
október 30th, 2007 at 12:05 pm
másik cikk:
http://www.sg.hu/cikkek/35345/az_elet_jeleit_is_keresik_a_titanon
október 30th, 2007 at 12:13 pm
ez meg viszont elgondolkodtató:
Posztbiológiai univerzumban élünk?
Élet a Földön kívül? -
A NASA vezető történésze úgy véli, hogy amennyiben léteznek nálunk idősebb civilizációk, úgy azok a biológiai alapú életet nagy valószínűséggel már régen lecserélték valami fejlettebbre.
Steven J. Dick több könyvet is írt a földön kívüli értelem kutatásának történetéről, és most abból indul ki, hogy az idegen civilizációk számának meghatározására szánt Drake-formulának három különböző összetevője van: a csillagászati (amely például azzal foglalkozik, hogy a Tejútrendszerben hány, a Naphoz hasonló csillag található); a biológiai (ez esetben például az a kérdés, hogy mekkora valószínűséggel alakul ki az élet egy, az úgynevezett életzónában keringő bolygókon); és végül a kulturális (vagyis az, hogy kialakul-e egy rádióüzenetek küldésére és fogadására képes technikai civilizáció).
A SETI-vel foglalkozó kutatók azonban a harmadik tényezőnek mindeddig nem szenteltek kellő figyelmet, mondja Dick. Pedig a nálunk évezredekkel, évmilliókkal, sőt akár évmilliárdokkal idősebb civilizációkban is folyamatos kulturális evolúció zajlik, és az általa bevezetett Intelligence Principle (intelligencia alapelv) értelmében ez folyamatos kell legyen. Amiből viszont az következik, hogy mivel a kulturális evolúció mögött az értelem áll, ezért a tökéletesítési törekvések szükségképpen leginkább az értelemre irányulnak, és így az az idők folyamán az idegen intelligenciák annyira fejletté válnak, amennyire ez egyáltalán lehetséges. Ami viszont úgy valósítható meg a legjobban, ha a különböző korlátozásokat jelentő hús és vér testet odahagyva mesterséges intelligenciává válnak.
Vagyis a fentebbiek értelmében azért élnék posztbiológiai univerzumban, mert a nálunk fejlettebb civilizációk az esetek túlnyomó többségében ezt az utat választják (Hans Moravec mesterségesintelligencia-kutató már korábban felvetette, hogy a földi értelem hamarosan belép posztbiológiai fázisába). Dick elképzelésnek ellene vethető, hogy előbb be kellene bizonyítani az Intelligence Principle létezését, hogy tudományosan megalapozott módon hivatkozni lehessen rá. Mivel azonban ezt az elvet jelenleg nem tudjuk semmivel alátámasztani, ezért Dick koncepciójából kiindulva legfeljebb annyit állíthatunk, hogy elvileg nem zárható ki, hogy egy idegen civilizáció eljuthat a posztbiológiai fázisig. De még akkor sem tudatjuk, hogy erre valóban sor került-e, ha úgy gondoljuk, hogy léteznek rajtunk kívül értelmes fajok.
október 31st, 2007 at 2:24 pm
Köszi a cikket.
Magamtól most nem jutottam volna el hozzá.