Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Ma este láttam a minisztert. Nem a tieteket, hanem a miénket. Földművelésügyi vagy micsoda, de nem biztos. Nem is vettem észre, hogy ott áll mellettem. Épp az önkiszolgáló húsos pultjára vetettem sasszem tekintetemet, és a füstölt pulykamelleket vizslattam, ahogy ott kinálkoztak melltartó nélkül és csábitóan. Akkor láttam meg . Először is a cipőjét. Fekete cipő volt, hegyesorrú, de valami irdatlan számozásban, 46 vagy 47-es lehetett, mi nagylábú nemzet vagyunk. Azon gondolkoztam, szegény, micsoda parasztbütykőt gyüjthetett már be mióta hordja, mert látszott rajta, hogy nem tegnapi darab. Jócskán szét volt már taposva.

Utánna a nadrágja szárát. Enyhén telepöttyözve sárfoltokkal, hisz ma esett. Azóta szépen megszáradtak a fekete nadrágon. Felül fekete zakó, kék ing, olyan, mint amilyent a buszsoffőrök és a jegyszedők hordtak még abban a boldog világban, még mikor a vállalatok vették a dolgozóknak a munkaruhát. Azt is gondoltam róla, hogy biztos buszsoffőr, és most telt le a műszakja. Fél kiló nyers csevapot vett. Kicsit az volt a  gyanús, hogy rögtön odaugrott a pulthoz a másik kereskedő, és azonnal kiszolgálta, nem kellett neki kivárni, mig én kiválasztottam a legszebb darab pulykamellet, kimérték a kiválaszott darab sajtot és összevagdosták a kiló nyakát sütnivalónak. Ma este húsleves lesz csigatésztával, párolt karfiol tejfelesen, sült karaj, ráolvasztott sajttal a tetején, desszertnek sütőben sült alma, és előételnek vékony szeletekre vágott pompássan illatozó füstölt pulykamell.

Jobban élünk, mint négy éve. És kövérebb is vagyok. De már diétázom.

This entry was posted on kedd, szeptember 18th, 2007 at 9:38 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.