Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

szia drága nyussz! Tudom, te ilyenkor bébizel, nem is zavarlak. Lett végre netem, de tegnap későn, és az E.-vel kellett egy kicsit kiszerelmeskedni magunkat, mert tudod.. de te rögtön őutánna következel a szeretetrangsorban.
Úgyhogy most csináld a dolgod, én pedig monológot irok itt neked. Tegnap egy irodalmi esten voltam, ott volt a kisváros krémje, tüsszögtem az allergiától, nálam a sznobság ilyen tüneteket vált ki. Voltak vendégek, meg a költőnő, akinek a készülő(?) könyvét mutatták be.
ilyesmiket ir, hogy te is bele birj kukkantani:
http://www.zetna.org/zek/konyvek/125/vass.html
csak azért linkelem be, mert tegnap,mikor elolvastattam az Endrével is , vagy legalábbis beleolvasott, a te irásaidhoz hasonlitotta. De tudod ő kivülálló. Nekem te egész más vagy, de ez lehet azért, mert ismerlek és szeretlek. Nekem te tele vagy izzel és illattal, ez meg csak olyan “papirszagú”
No, és itt hangzott el egy mondat, ami nagyon nagyon felkavart.Volt ott két meghivott vendég, az Újvidéki magyar tanszék professzorai, és arról beszéltek, hogy nem szabad hogy az irodalomban eluralkodjon a provincializmus és dillettantizmus. Erről a kettőről csak nagyvonalakakban tudom, hogy mit jelent, de amit megértettem belőle, azzal nem egyezek.Ja, meg azt is, hogy csak tiszta értékeket szabad megtűrni az irodalomban. Jó, de ki mondja meg, hogy mi a tiszta érték?? Szerintem az idő, a többi, aki ebbe bele akarja ütni az orrát, úgyszintén dilletáns.
Egyébként ahogy hazajöttem, bekopogtam a gugliba hogy provincializmus és dilletantizmus, rögtön kidobott egy néhány vajdasági magyar kritikust.
Ja, igen.. tudod a viccet a pokolbéli kondérról meg a benne fővő emberekről? Ez a vajdasági emberre úgy látszik, még teljesebb mértékben igaz. Nem elég hogy kevesen vagyunk, még azt a keveset is el kell lökdösni, még mielőtt megtanulna járni. Pedig a fejlődést ezzel nem fogják tudni megállitani, mert valamilyen formában úgyis hallatják, hallatjuk a hangunkat. Megyek a boltba, majd folytatom.

Megérkeztem. Televettem a kosaram gyümölcsökkel, mert ma a fogyókúrámban gyümölcsnap van, tudod, azt a 9o napost csinálom, de ez egy másik mise lesz majd Párizsért, mert megéri.

Útközben bementem a helyi rádióba is, mert megigérték, hogy csinálnak velem egy interjút, amiben bemutatják az irroddallmi alkotásaimat, és szerettem volna tudni, hogy igy lesz e, vagy csak megigérték és hülyitenek, mert mint ahogy mondani szoktam, negyvenem felül az ember a pofont már csak ülve birja, ugyanez igaz az üres igéretekre is. Ilyenkor már érzed, hogy rövid az idő, amit kiszabtak számodra, mert fele már biztos letelt,nem hülyéskedek, tényleg, számolj csak utánna. Na ugye. De ezen nem elkeseredni kell, hanem semmibe nem szabad már felesleges energiákat fektetni, mert mint mondottam, rövid, és gyorsan fogy. Nem mondtak semmi biztatót, de elutasitót sem. Ehhez legalább értenek. Mondták, hivjam fel őket telefonon. No, ahhoz meg én értek, hogy nem sok sz.rt ér. Hazudjon inkább ide bele a pofámba ha akar, igy egy kicsit kellemetlenebbül érzi majd magát.

Elmondtam a véleményem erről a tegnapi irodalmi estről is. Legelső észrevételem az volt, hogy miért nem beszélgető stilusban oldották meg ezt az egészet?? Vagy már nem szokás beszélgetni, véleményt nyilvánitani? Nekem lett volna, most fel kellett volna nyujtani a kezem, mint a gyerekek az iskolában? De semmi baj, majd neked itt kiöntözgetem a véleményem, ez sem nem árt, sem nem használ. Kockázatok és mellékhatások tekintetében..

Vagy a meghivott vendégeket nem érdekli a közönség véleménye? Akkor meg miért nem a városi kávéházban rendezték ezt az összejövetelt, egy finom törökkávé mellett, minek kellettünk mi, a közönség? Csak olyan valami diszletnek, mint a faragott gerendák a mennyezeten? Mert az el is felejtettem mondani, hogy a könytár padlástermében volt az előadás, nagyon szép, nem is tudtam, hogy ilyen szépen rendbetették, minden fából van, azt meg imádom, és kicsike, nem olyan templomszerű, hogy az ember mákszemnek érezze benne magát, hanem olyan intim, baráti hangulatú.

Az irodalomról, a versekről beszélni kell, mert véleménye van mindenkinek, csak nem biztos, hogy ki meri mondani. Még az én tejes bácsimnak, a Péter bácsinak is van véleménye arról, amit elolvas. Ezért jobb a net, mint az ujság. Mert nézd, az ujságot elolvassa, hümmög a bajsza alatt, és kiviszi utánna egy helyre, hogy átlényegüljön vécépapirrá és belevesszen a természet nagy körformásába (ugye milyen szépen mondtam.. elvégre irodalomról eszmecsergek, vagy mi a fene?)

De viszont a blog segit kicsalogatni az emberek véleményét. Mert miért van a költő az iró, az ujságiró?? Az emberekért, nem? Akkor erről nem szabad megfeledkezni. Az emberről, az olvasóról. Néha egy kicsit durva formában jön ki belőlük a vélemény itt a neten, dehát ki lehet válogatni az ocsút a tiszta búzától.

Kortárs magyar irodalomról beszélgettek, de egyre csak Kukorelli Ervint emlegették meg Nemes Nagy Ágnest, pedig tele van az irodalmi égboltozat fiatal és ragyogó csillagokkal, azokról miért nem esett szó?  Vagy az már a reklám helye lenne, és azt nem fizetik?

És itt hangzott el a másik felkavaró mondat, hogy az irodalomban az emlékező irodalomi áramlat került előtérbe. Végignéztem rajtuk, ott ahogy az asztalnál ültek…. mind jóval ötven felett.. hm, nekik biztos. Jöjjenek egy kicsit oda a “Karcolat”-ra, a tizennyolc, húszévesek közé, és majd meglátom mire megy az emlékezésével. Ha nem akarna olvasóközönség nélkül maradni, akkor gyorsabb szárnyalásra ösztönözné a fantáziáját, és igyekezne  valami időszerűt kiizzadni magából, és ha emlékezni támad kedve, akkor jóól elrejtve és bebugyolálva tálalja az irásában az  vagy megvárja mig vasárnap jönnek az ‘onokák’, lefizeti őket csokival meg sütivel, hogy mig esznek addig legalább hallgassák a nagyikát meg hogy mi volt a fiatalkorában.
Jó. Talán kicsit irigy vagyok. Milyen jó dolog a megalapozottnak hitt véleményünk elefántcsonttornyában üldögélni, és csak olyan emberekkel lenni kapcsolatban, akik úgyszintén ebben a cipőben járnak, és jó nagyokat bólintanak rá, mint túlkorosan kezdőnek lenni, és eltűrni, sőt igényelni, hogy 18 éves fruskák, akikben még élénken él az irodalomóra tananyaga, kijavitgassák az irásait, hogyaszongya.. kérlek, itt nem helyesen irtad azt hogy… és a végén lehajtva ősz (szőke) hajkoronád, pirulva hálát rebegni, hogy egyáltalán  áldozott rád a drága idejéből.(boccs.. undok vagyok. Tudok róla)

Tovább.. kérdéseket lehetett feltenni a költőnőnek. Neem, nem a közönségnek, hanem a meghivott vendégeknek. Dögöljek meg ha értem miért? Talán szégyellős?? és készülni kellett neki előre a válasszal? De erről nem nyilatkozok negativan. Aki augusztusban úgy elhebegte habogta a Paracelsusról szóló beszámolóját, az inkább hallgasson… (:piru

A kérdés pedig az volt, hogyan lehet kritikát mondani a kortársakról, pályatársakról. Vártam, hogy majd mindjárt mondja, hogy aki sokat olvas, úgy ki tudja szűrni az irodalmi alkotásokban a hamis, nem odaillő szavakat, mondatszerkezeteket, és történéseket, mint ahogy a karmester kiszúrja a hamis hangokat a zenekarból, mig a próbákon gyakorolnak. De neeem, neeeem.  Elkezdett feszelegni, szegénykém, mint a giliszta a parázson, hogy nehéz, nagyon nehéz, mert akiről negativ véleményt mondd, az megsértődik, és ha véletlenül valahol össszefutnak, akkor az milyen kellemetlen tud lenni. Egyem meg a szép szivét neki! Hogy ekkor már rögtön értettem,  OZ miért rántotta le úgy egy mozdulattal rólam a körösztvizet annak idején! Há nem felt attól, hogy valahol , valaha összefutunk.

No, puszillak drága, mostmár jól kidühöngtem magam, egy kicsit könnyebben érzem magam. Várom a reakciódat. (meg mindenkiét, akik ezt elolvasták)

This entry was posted on csütörtök, szeptember 13th, 2007 at 2:57 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.