Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

“A Futrinka utca legvégén, mikor elhagyjuk Cica Mica Köcsögházát, de még azon is túl, és a Tökházon innen, Sompolygi- Mosolygi Rókavára szomszédságában élt egy aranyos szürke egérke. Nem nagyon szürke, csak egy picit, mert egy divatos kis fekete bojt lengedezett a farka végén.”

A mesélő idáig ért a mesélésben. Térdére eresztette a könyvét, és feltolta a homlokán a pápaszemét.

- No, álljon meg a gyászmenet! Micsoda dolog ez! Ha még az is kiderül rólad, hogy hintaszékben ülsz, akkor egyenesen eldobom az agyvelőmet. Ennyi sablonos dolog egy rakáson!
- Hát te meg ki vagy? - kérdezte a mesélő.

- Én vagyok a felnőtt és szeretném hallgatni a mesét, de ne ilyen hülye sztereotipiákat mondj, nem látod, hogy az összes rohadt kölök alszik már. Azok kiugrálják magukat napközbe, nyolc órakkor belehullanak az ágyba, és alszanak, mint a tej. Csak mi, felnőttek szenvedünk ebbe a rohadt melegbe. Az éjszaka is, fél háromkor már fent voltam,rágyujtottam egy cigire, lementem az udvarba és…
- Várjál már légy szives, nem elég hogy belepottyantál a mesém kellős közepébe, mint a légy a sörömbe, hanem még a szerepemet is el akarod venni, wazze ? - kérdezte a mesélő, már sokkal közérthetőbb nyelvezeten.

- Igen, mert ezeket a szegény kölköket állandóan hülyitik. Mondjuk nézd meg ezt az idióta mesét a hangyáról meg a tücsökről. Tiszta marhaság. Hogy igy a munka meg amúgy, és hogy ki korán kel, meg satöbbi, és már ilyen agymosottan kerülnek bele a felnőtt életbe, közbe az van, hogy aki becsületesen dolgozik, az eléldöglődhet élete végéig, és még k.rvára kialvatlan a sok koránkelés végett. - mondta a felnőtt.

- No, jó, akkor csak neked és csak most egy különleges mese a hangyáról és a tücsökről.

A mesélő belekezdett:

- Élt egyszer a kerek rét kellős közepén egy tücsök meg egy hangya…

-Rövidebben. Mondtam, hogy hagyd a hülye rizsát, ne fárassz ebbe a melegbe - mondta a felnőtt, és tiltakozón felemelte az egyik ujját.

- De valahogy csak el kell kezdeni. No, élt a hangya, és egész életében dolgozott, cipelte a sok morzsát meg magot vagy a franc tudja, mit eszik ez a dög, akit érdekel, nézze meg a “Természet világában”. Egész életében húzta vonta a sok ennivalót, kurvára cipekedett, hogy a királynő meg az alattvalói jól éljenek, és a kisujjukat sem kelljen megmozditani. Emez meg csak dolgozott, majd bele szakadt. Közbe nézte, hogy a tücsök milyen jól él, kocsmázik, meg meccsekre jár meg közbe sörözik. De úgy gondolta, hogy neki van igaza, mert igy tanitották, hogy a becsületes munka meghozza majd előbb utóbb a gyümölcsét. Meg is hozta. Egyik nap reggel, ahogy kibújt a hangyalyukból, csak egy cipőtalpat látott, még annyit sem érkezett mondani, hogy jaj. És vége lett. Nem látta már, hogy évek múlva a tücsök elitta az eszit, és még a hegedűjét is becsapta a zaciba, hogy tudjon venni egy darab kenyeret, mert akkor még a méltősága nem engedte, hogy kukázzon. Aztán rászokott arra is.

- No, gyere, igyunk mi is egyet. - mondta a mesélő, karon fogta a felnőttet, és elmentek a közeli kocsma irányába.

This entry was posted on kedd, július 24th, 2007 at 12:16 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.