Kontracepció (+18!!!)

e11p107.jpg

Történt réégen, nagyon régen….mikor még az emberek olyan szemérmesek voltak, hogy még azt sem merték mondani nagy szégyenletükben, hogy csütör-tök, ezhelyett mindig csütör- izét mondtak, és a diók meg akkorára nőttek, hogy nem birták bevinni a házba, ezért ott törték meg a küszöbön…
no jó, nem nagyon régen, csak kicsit régen

vivamaria_n.jpg
körülbelül úgy ezidőtájt, élt egy asszony meg egy ember. Úgy éltek, hogy szerették is egymást, meg nem is, inkább csak elvoltak egymással, befogva a házasság igájába, mint a lovak a kocsi elé, és húzták, nem sokat elmélkedtek rajta, hogy mire jó ez, vagy jó e ez egyáltalán valamire, hanem húúzták és csak húúzták… Nem is lett volna ezzel semmi különös baj, vannak igy ezzel egypáran ebben a nagyvilágban, ha az nem lett volna a baj, hogy az asszony állandóan terhes maradt. És gyerekből volt már elég, négy darab, hova még többet? ??!!!
Úgy következtek egymás után, mint az orgonán a sipok.
cicalany.JPG
És szegény teremtmény, mit tegyen, ha már nem akar többet?? Ment az orvoshoz… De már a harmadik, negyedik alkalommal az orvos is csak a fejét csóválta:
- Jaj, drága KHM.-né, már megint?
- Drága doktor úr, higgye el, jobban nem szégyelli senki sem nálam, de már megint!
Éshát szegény asszony, csak györtődött meg k.félt, meg gyötrődött meg k.félt…
A doktor meg csak csóválta a fejét, meg tette a dolgát, meg csóválta a fejét, meg tette a dolgát.
Egyszer, egy jó ideig nem jelentkezett nála az asszony. Nem tudta, hogy mi lehet vele. Talán átpártolhatott valami másik orvoshoz?? De egyszer csak, mikor sétálgatott a városban, meglássa az asszonyt a belvárosban, kirakatokat nézegetni. Csinos, nyugodt, sugárzik róla az elégedettség. Meg is szólitotta:

-Drága asszonyom, hogy van, már nagyon régen nem járt nálam. De ahogy igy elnézem, szerintem valami nagy változás állt be az életébe.
-Igen, doktor úr, tényleg igy van. Megtaláltam a tökéletes fogamzásgátlási módszert.
-No, mi lehet az? - már a doktor is kezdett kiváncsi lenni, mert az asszony eddig visszautasitott bármit, amit ajánlott.
-Tudja, doktor úr, az én férjem egy jó fejjel alacsonyabb nálam. És szereti állva csinálni. Én pedig úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal, és mostanában úgy csináljuk, hogy a férjem feláll egy sámlira. És mikor látom a szemén, hogy kezd már gyanúsan csillogni, akkor kirúgom alóla a sámlit!!

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu