Egy majdnemkamasz naplójából, amit a párnája alatt tart begyűrve
Kedves Naplóm!
Már csak te maradtál nekem, hogy elsirjam a bánatomat. Tegnap találkoztunk. Azt hiszem, kiábrándult belőlem.Ma alig váltottunk pár szót a cseten, és elhúzatott. Kövér vagyok, nem jól nézek ki, de ez van, ha az emberlánya a frizsiderben találja meg a legnagyobb élvezetet hónapokon keresztül.Már nem csak én vagyok neki. Másokkal is csetel. Ismerkedik, keresgél.De jobb előbb, mint később. Elszólta magát, hogy nem hallotta meg, mikor megcsörgettem, mert a fülhallgatót bekapcsolva hagyta véletlenül. És azon keresztül NEM velem beszélgetett utoljára. De ez az egyetlen dolog,amit sem erőltetni , sem megvásárolni nem lehet. A szerelem. Édes érzés, bizonyos fájdalmas mellékhatásokkal, és senki sem immunis rá.A ember keresi a nagy Ő-t
- Rómeó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?? Tagadd le neved, meg satöbbi bla bla.. a pasiknak azt kéne megtagadni, hogy mindig más után sóvárogjanak, és ne legyenek elégedettek azzal, ami van. Mert a kerités túloldalán mindig zöldebb…
Szegény idióta hülye nőszemélyek pedig mindig kötődni akarnak, meg hozzátartozni, meg ragaszkodni. Mert a fél disznó is eldől az ólban. Vagy hagyni kell az egészet a fenébe és “HAVEROK, BULI, FANTA??”
A franc se tudja már , mi a helyes. Mindig szokták ajánlgatni, hogy ne gondolkozzak, úgyis szőke vagyok én az ilyesmihez. Azt hiszem, igazuk van.
Vagy az egész az én önbizalomhiányomból ered?? Klassz kis nőci vagyok, hagyjam, hogy mások bebizonyitsák, és helyreállitsák, ami megrendült bennem?
Nem, nem tudom megtenni. Nagyon szeretem. Hosszú idő után először. Azt hittem, én erre az érzésre nem is vagyok képes. Mármint a szerelemre. De úgy jött, mint egy hirtelen tavaszi zápor. Vagy egy nátha.. kicsit vártam, nem akaródzott felismerni az érzést. Hátha…- ha nem figyelek rá, nem veszem észre, majd elmúlik. Vártam öt napot, vártam kilencet. Az érzés maradt. Belenyugodtam a létébe, és elkezdtem élvezni.
Ma reggel mondtam neki, hogy ő az én reggeli imádságom. Mert az is úgy kezdődik, hogy “Szivem első gondolata hozzád száll fel…” én pedig rá gondolok először, mikor kinyitom a szemem. Talán azért viselkedek bután, mert kimutatom az érzéseimet?? A nagyanyáinknak volt igazuk, mikor titokzatoskodtak, meg bujkáltak a legyezőjük mögé, hogy nem is.. közbe pedig dehogynem…, és ez a k.rvanagy emancipáció elrontott bennünk valami szépet, lényegeset, talán pont azt, amitől egy férfi szemében nők vagyunk, maradunk?
Talán az a baj, hogy mi nők is türelmetlenebbek lettünk, azt hittük merhetünk őszinték lenni, igen, nem, fekete fehér, és már nem érünk rá rebegtetni a szempilláinkat?Remélem, megtalálom a helyes utat, még mielőtt végképp elszúrom az életem.
Most már tovább nem koptatom a betűket. Duglak vissza a párna alá. Holnap folytatom.
május 10th, 2007 at 1:58 pm
Ez én először látom egy nő által leírva ill. kimondva az emancipáció kapcsán!!! És ez jó!
Talán ez az igazi emancipáció…
május 10th, 2007 at 2:25 pm
Köszönöm
május 10th, 2007 at 2:44 pm
De tényleg ez a lényeg. Hogy hagyni kell a másikat játszani a “játékait”, amit a génjei diktálnak. Mármint mi nők szeretünk virágot kapni. A férfi nem érti, hogyy miért, de megveszi, mert szeret bennünket, a NŐT, és nem gondolkozik, hogy “no, ez most mi a francnak jó neki, hogy én egy zsák pénzt kidobtam erre a gazra?”, hanem szépen kanyarodik be a virágüzletbe.És cserébe mi pedig szép titokzatosan rebegtetjük a szempillánkat, bújunk a legyező mögé, és hagyjuk magunkat meghóditani.
Vagy pl. mikor az imádott nő kitalálja, hogy gyertyafényes vacsorával lepi meg a kedvesét, és az szegény azt sem tudja, hogy most ebbe a sötétbe mi az izé lehet az a csúszós, amit leküldött a torkán, osztriga, vagy valami egész különleges fajta saláta, amit legszivesebben a sarokba köpne.Hanem hősiesen lenyeli, mert a gyertyafényes vacsorának van folytatása is, ami viszont neki is az inyére van, nagyon is… és akkor a fene bánja, hogy eleven csigákat vagy lapulevelet etettek meg vele ebbe a k.rva sötétbe.
Node, nem folytatom. Érthető, hál istennek, hogy mire akartam utalni. És az itt leirtaknak semmi köze a valós életemhez. Kitaláció az egész … No, jó.. egy kicsi köze van.. vagy mégsincs..illetve.. dehogynem… vannak benne elvétve… mondom elvétve valós elemek is, amit az életemből kölcsönöztem.
május 10th, 2007 at 8:56 pm
Még egyszer, mert szegény drágám majdnem megbántódott… ez kitaláció, irodalmi blablának szántam, mondanivalóval. Mi jól vagyunk, köszönjük
május 10th, 2007 at 9:00 pm
ja, és én sem vagyok kövér .. (=annyira..), és mindennap sokat biciglizek, meg szedem a szememmel a muslincákat esténként karikázás közben. És az élet csodaszép. Most mondták a Rém rendes családban. És ha már nekik az, akkor hajjaj.. nekünk is. Ihajla!!