Vasárnap esti mélázgatás
Északkeleten gyakran lesz borult az ég, és ismétlődő záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás és jégeső kialakulására kell számítani.
A hidegfrontra érzékenyeknél fejfájás léphet fel, és növekszik a reakció idő
Ezt a reakció időset nem értem. Ha ez alatt azt kell érteni, hogy az ember egész nap csak vánszorog, mint a legyek ősszel, és csak nagy nehezen tud kivakarodni az ágyból hajnali fél délkor, akkor igen. Növekszik a reakció idő. Ebédet is csak olyan semmilyent főztem, a fejem tombolva fájt, a fejfájástablettákat pedig úgy kapkodtam be, mint a cukorkákat. Délután négykor elsőtétült a világ, mintha világvége akart volna beköszönteni, és én pedig elmentem aludni, túl gyáva voltam hozzá, hogy talpon várjam meg, mig rámszakad az ég. Úgy hét óra tájban ébredtem arra, hogy ugyanolyan sötét van, de életben maradhattam, mert elzsibbadt a nyakam. Túlvilágon pedig állitólag nincs fájdalom, tehát élek.
A lányom olvassa a Don Quijotét, jókat röhög rajta, kint pedig csapkod az istennyila. Szegény apám mondta mindig, hogy “Csak az igazakba uram, akkor nekem nem kell félni” Sokáig nem értettem, hogy ez mit jelent. Mostmár kezdem sejteni. Jó éjszakát mindenkinek! Húzzátok a fületekre a takarót, és mindent bele! Holnap hétfő.


május 7th, 2007 at 12:03 am
Fejfájás ellen meg kell inni fél liter rumot. Attól még jobban fáj, de hamar elalszol tőle, és akkor már mindegy.
május 7th, 2007 at 6:58 am
most ébredtem
Hüdenagy a vajdaság.
Az este hiányoztál
május 7th, 2007 at 11:56 am
No sex until marriage…