Kamaszokról és májusról úgy általában
ez most nem a ci fis blogbejegyzés, hanem a zéletes
Május van. Kint süt a nap. A levegőnek nedves lópokrócillata van, mert tegnap esett az eső. Ahogy kinyitottam az ablakot, mikor elkeződött a zápor, egy egész erdő illatát sodorta be a szobába a szél. De hogy mára hova tünt, azt a franc se tudja, mert piacra menet letéptem egy akácfavirágot, hogy szagolgassam, de az égadta világon semmi illata nem volt neki. Kimosta az eső.
Megyek a piacra, majd gyorsan jövök visszafelé, mert beteg vagyok, haldoklom. Ne felejtsétek el, nem tudom, hogy itt már mondtam e, hogy ha el találok halálozni, akkor a kedvenc virágom a sárga rózsa, azt kérek egy néhányat, nem baj, ha a kertből van, úgy még jobb, rajtam ne keressenek a virágárusok, egy cd-ről halkan az Ave Marija szóljon, és ne felejtsetek el egy cigit dugni a számba. Igaz, már öt hónapja leszoktam, de már nagyon régen elhatároztam, hogy igy akarok távozni ebből az árnyékvilágból.
De a piacra muszáj volt menni, mert epret akartam hozni az én gyöngyvirágos gyönyörűségemnek, amit majd slaggal fog fogyasztani, (a slag alatt nálunk nem a kerti locsolócsövet kell érteni hanem a tejszinhabot, ami szebb is meg jobban is hangzik), úgyhogy menni kellett, haldoklás ide vagy oda, és lelki szemeim előtt már láttam a halvány félmosolyt az arcán, amivel jutalmazni fogja az igyekezetemet. Mert ennyi jár érte. A többit majd ő törleszti a saját gyerekének, aki úgyszintén nem lesz sokkal hálásabb. Mert a kamasz az már csak ilyen. Még jó, hála az égnek (vagy annak, hogy nem csak az apja génmjeit örökölte), hogy nem a lázadóbbik fajtából való.
Már tegnap sem éreztem magam a legfényesebben, este elbúcsúztam az Endrétől a szkájpon, ő jobra, én balra el, és épp készültem belefészkelni magam a kedvenc fotelomba és átadni magam az enyészetnek, hogy most aztán jöhet az akármi, mikor látom, hogy szivem magzata gyanúsan készülődik, épp a hatodik lapát púdert keni egyébként hamvas képére, amin az ilyen maszlagokkal csak rontani lehet, de ember (és anya) legyen a talpán akinek ezt sikerül megmagyarázni.
ime a drágaságom.Balról a nőnemű, a haverjával. És az nem sörösüveg a kiskorúak előtt. Nálunk ilyenbe árulják a szörpöt, és az a neve, hogy pivo, he he :). Aki nem hiszi, kóstoljon bele.
- Hát te hova mész édes gyerekem? -kérdeztem elkerekedett szemmel, mert tudtam, ha távozik, akkor semmi nem lesz a kényelmes alvásból, marad a bakterkodás, és csak a fél szememre merek elaludni, mig haza nem érkezik. Megpróbáltam félénken megereszteni a kérdést, hogy nem e kései esetleg a távozás ebben a kései órában, de tudtam, hogy hiábavaló az igyekezet, mert egy kamaszt eltériteni a szándékától, amit egyszer a fejébe vett, és megpróbálni szép szóval lebeszélni, annyira meddő, mint kiskanállal lyukat vájni a betonba. Sikerre esetleg csak akkor van esély, ha egyébként sincs kedve menni, de engedett a barátnői unszolásának, akkor esetleg enged, és itthon marad, hogy a barátnői előtt mi vigyük el a balhét, mint szőrösszivű zord szülők, és minket útáljanak.
De most nem, nagyon is van kedve menni, a barátnők pedig ötpercenként csörgetik, mert nyolcra volt megbeszélve a találka, mostmeg már fél tiz. Ahogy eltávozott, valami álom nélküli, görcsös rábngatózó alvásba zuhantam, mint a kutya az ajtó előtt, aki őrzi a házat, és a telefon csörgése ébresztett fel.
- Haló, anya, gyere értem, mert esik az eső.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol van a fönt vagy a lent, fiú vagyok vagy lány, sőt ki vagyok én egyáltalán. Fél szememmel az órára sanditottam,tizenkettő múlt öt perccel, felkaptam egy kabátot, szerencsére ruhában aludtam (a farmerka nem a legmegfelelőbb pizsamanadrágnak, de ez van), felkaptam az előszobából két esernyőt, lábaim közé kaptam a bringámat, és elszáguldottam. Már jó egy sarkot elhaladtam, mikor kapcsoltam, hogy nem is esik az eső. Úgy látszik a környezetészlelő szenzoraim még aludtak. Nem sokat kellett tekernem, gyorsan találkoztunk, és telecsiripelte a fülemet a friss hirekkel, hogy a Gabi meg a Hajni meg bla bla, és egykettőre hazaérkeztünk. Ránéztem ismét az órára. Fél kettőt mutatott. Elméletileg ennek az egész útnak 15-2o percnél nem kellett volna tovább tartania. Hogy hol tartózkodtunk, és mi történt a fennmaradó időben,nem tudom és az élet nagy rejtelmei közé fog tartozni, amit talán soha nem sikerül megfejteni, mint azt sem, hogy hová kerül az ürgelyukból a föld. Mindenesetre élünk és virulunk, és a lányom pedig az ágyban eszegeti a tejszines földiepret. Hogyhogy már fél három? A fenébe is, az előbb volt fél tiz. Ki érti, hogy mi történik ezzel az idővel??….