Megtalálták a Föld mását a Mérleg csillagképben
“Csillagászok megtalálták a Földhöz leginkább hasonlító bolygót a Naprendszeren kívül. A Mérleg csillagképben keringő bolygó képes megtartani felszínén a vizet, vagyis lehetnek rajta óceánok - tehát élet is.
Svájci, francia és portugál tudósok fedezték fel a bolygót, amelynek az átmérője becslések szerint a földinek másfélszerese, tömege pedig ötször akkora. Az exobolygó - ahogyan a Naprendszeren kívüli bolygókat nevezik - egy úgynevezett vörös törpe, a Gliese 581 jelzésű csillag körül kering.
A csillagtól mért távolsága ugyan csak 14-ed része a Nap-Föld távolságnak, de mivel a csillag kisebb, hűvösebb és kevésbé fényes, mint a Nap, a bolygó “lakható” övezetben van a tudósok feltételezése szerint. A hőmérséklet a felszínén 0 és 40 Celsius fok között ingadozik.
Képes megtartani a felszínén a vizet, bár azt még nem tudták megállapítani, hogy ez valóban így van-e. “Számítógépes modelljeink szerint a bolygó vagy köves, vagy óceánok borítják” - hangsúlyozta Stéphane Udry, a genfi obszervatórium munkatársa.
“Márpedig amennyire tudjuk, a víz létfontosságú az élet kialakulása szempontjából” - tette hozzá Xavier Delfosse, aki a franciaországi Grenoble egyetemén dolgozik.
Szerinte mindenképpen ez a bolygó az, amelyre a jövőbeni űrmisszióknak koncentrálniuk kell. “X-szel kell megjelölnünk a bolygót az Univerzum kincses térképén” - vélekedett a tudós.”
…………
Ezt a hirt az inforádió hirleveléből vettem. És most hagyom, hogy mindenki szárnyrakeljen képzelete szárnyain, és bejárja a bolygót, ami talán olyan, mint a Föld.

itt valahol van

április 25th, 2007 at 6:13 am
>>“Számítógépes modelljeink szerint a bolygó vagy köves, vagy óceánok borítják” - hangsúlyozta Stéphane Udry, a genfi obszervatórium munkatársa
április 25th, 2007 at 6:14 am
nocsak lemaradt valami
tehát:
ettől hanyatvágom magam
Ilyennkó sajnálom,hogy nem takítok 1etemen.
vagy mindenkibü zsenit faragnék vagy sem …
Ha nem,akkó rossz vala a számítógépem által készített szimuláció.
április 25th, 2007 at 10:10 am
Nagyon szépen be szokták szúrni általában azt a mondatot,hogy a “tudomány jelenlegi állása szerint..” ha holnap, vagy a következő pillanatban felfedeznek valami újat, amit bizonyitani lehet, akkor megváltozik az álláspont.
Én ezt a hirt csak azért idéztem be, hogy mindenki a saját képzelete segitségével népesitse be ezt a bolygót.Egyébként , idézet egy másik cikkből:”Az élet kozmikus feltételeivel kapcsolatban az első, már régóta széles körben elfogadott megállapítás az, hogy az élethez szükséges alapvető alkotóelemek a világmindenségben gyakorlatilag szinte mindenütt rendelkezésre állnak.”
április 25th, 2007 at 12:38 pm
erről már máskor is beszélgettünk, érdekesség, tessék elolvasni:
http://www.mindentudas.hu/almar/20040806almar1.html
és
http://seti.tavkapcsolat.hu/SETISZEP/SS03ELOF.HTM
április 25th, 2007 at 2:39 pm
Hallottam reggel én is a hírekben, csak nem tudtam a részleteket. Szóval a Gliese 581…hmm…na ennek utánajárok kozmológiailag…
április 25th, 2007 at 4:54 pm
Marika,ezzel nincs semmi vbaja,
nem is ezé’ szótam,hanem az a mondat …
1 1etemi proftu.
no,ez hanyatvágott
április 25th, 2007 at 6:25 pm
csemegéznivaló:
http://hirek.csillagaszat.hu/exobolygok.html