Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Itt ülök pokrócban a számitógép előtt. Kicsit hideg van, én pedig különben is fázós vagyok. Kint a szomszédasszon puffogtatja a fát, egy baltával ügyetlenkedik. De igy is kell neki, legalább lefoglalja magát, nem azt lesegeti, hogy ki mit csinál az utcán, meg a családját egreciroztassa.
Ma egyébkéntegy picikét rossz napom van.De gondoltam, hogy igy fog lenni. Ahogy kimerészkedek a megszokott területemről, mindjárt felborul lelkemben a harmónia. Bizonyos dolgok egyáltalán nem nekem valók, és itt az ideje, hogy végre ezt el is tudjam fogadni, és ne erőltessem, amiről tudom, hogy nem megy. Az én lelkemnek a csönd tesz jót, mikor “hallom” magam körül a gondolataimat ahogy születnek a fejemben, tekeredik a szál, egyik a másikába fonódik,hurkolódik, mint valami bonyolult kötésminta, hogy utánna ismét belekapcsolódjon a kiinduló gondolatba, egészet alkotva vele. De ez csak akkor történik meg, ha mások nincsenek körülöttem, vagy legalábbis csöndben maradnak.

Nem akarom, és nem akarom!! Ennyi (he he, akármennyi) éves koromban én már nem vagyok alkalmas arra, hogy cipőpertlivel házaljak. Be akartak szervezni, hogy áruljak valamit, amibe még jócskán be is kéne fektetni a nemlétező pénzemből. Tudniillik nekem nincs egy garasom se, vagyis nincs jövedelmem. Most nem sajnáltatni akarom magam, van hozzá egy aranyos kis történetem is, a példaképemmel esett meg az eset, most nem irom le a nevét, mert úgy már nem szeretik annyian, mert sokan visszaéltek a nevével, és sok rossz dolgot csináltak. No, mindegy, a világ első hippijéről szólt, aki a barátaival járt kelt a világba, csak gitárja nem volt, és a békét hirdette. De neki sem volt soha pénze, mert nem is volt rá szüksége.Csak szeretet volt benne, hatalmas nagy mennyiségben. Bennem is, és ez elegendőnek bizonyul mind a kettőnk részére.
Egyszer egy folyón szerettek volna átkelni, és a révész kérte a pénzt, hogy átjuttassa őket a túlsó partra. Természetesen nem volt egy garas sem a zsebükben. De az én példaképem, akiről a történet szól, megkérte az egyik barátját, aki halász volt, hogy fogjon ki egy halat, és annak a belében pont annyi pénzt fog találni, amennyit a révésznek fizetni kellett. Igy is lett, és átkeltek a túloldalra.
Én is hasonlóképpen tengetem az életem. Nincs soha egy garasom se, mégis mindig mikor kell, akkor annyi van, amennyire szükségem van.
Egyébként is, mikor váratlan dolgok történnek velem, akkor az csak összezavar, megzavarja a harmóniát a lelkemben. Szerbül van egy remek kifejezés, amit szeretek igy valahogy hangzik, hogy “ispretmubalo se”, ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy összekeveredett a szar a fossal. Egyébként nem azt jelenti szerbül sem, de itt az Endrén kivül ezt más nem tudja.No, igy valahogy érzem magam a váratlan események nyomán. Úgyhogy most itt az ideje lenyugodni, és elmesélem, hogy nagyon tetszett Merras Mosómedve hercegnős bejegyzése, amitől az egyébként is szerelmes hangulatom még felfokozódott, és versirásra vetemedtem. (itt olvasható az előző bejegyzésben.Kritikákat nem fogadok, mert nem vagyok az a kifejezetten verselő tipus. Úgyhogy tessék elolvasni, és a véleményét pedig mindenki tartsa meg magának. Ja, dicsérni azt szabad).
És hallottam ma “valakinek” a hangját is, ami még felfokozta az állapotomat. Úgyhogy határozott módon javul a kedvem, amit nektek is szivből kivánok! A lányomnak pedig különösen szép napot, és fogom neki a csipiszt, mert felelni készül biológiából, habár a gombákat nem tanulta meg.
Pussz mindenkinek!

This entry was posted on kedd, április 24th, 2007 at 1:38 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.