Hazátlanul

193379e1a0yed3ah.gif

A felderitők meleget észletek és fényt.. tehát a körülmények megfelelőek. Csak valahogy be kéne jutni a belsejébe, elfoglalni. De ez majd a csapatok dolga lesz. Elveszitették régi otthonukat, új haza után kell nézni. Nemsokára itt a tél, gyerekeik szerencsére már felnőttek, készen állnak az útra. Bármennyire is fárasztó lesz az utazás, ki fogják birni nagyobb veszteségek nélkül.És a családnak végül is, életben kell maradnia. Mind többen meg többen lettek a sárga , meleget adó gömb körül, mely csábitotta és az élet, a túlélés igéretével kecsegetette őket. A tél nagy úr, addigra biztonságba kell helyezni a családot, hogy egymásbafonódva, egymás testének melegével túléljék, félálomban motoszkálva helyezkedve várják a tavaszt, mikor ismét szétszóródhatnak a szélrózsa minden irányában, hóditani, lopni, rabolni, tele szájjal falni az életet.
Leszálltak a sárga gömb felületére, és keresték a belsejébe vezető utat, ahol az életet jelentő meleget érezték. Bejutni, behatolni, minden áron. Ellenséges tevékenységet nem észleltek. Tehát akkor vagy lakatlan, vagy pedig rejtőzködik az ellenség. A csapat tagjai szeretnének már minnél előbb biztonságban lenni. De a behatolás még mindig sikertelen.Pedig mindenki lázasan keresi a bejáratot. A sárga gömb sima felülete áthatolhatatlan. Hirtelen a hátuk mögött felbőgött a tűz és a bátor harcosok megsemmisülten a mélybe hulltak. Meghaltak mind.

- Nézd már, mit csinálnak ezek a rohadt darazsak a búra körül! De mennyien vannak!
- Csapd le őket a söprűvel!
-Dehogy csapom, majd még a nyakamba hullanak.Pont az hiányzik, hogy most este a sürgősségin kössek ki, tudod, hogy allergiás vagyok a darázscsipésre. Várjál.. van egy régi rossz hajlakkom, azzal pörköljük le őket. Majd meggyújtsuk, és az lepörköli a dögöket.
- Jó. Hozzad.
- Itt van. Csináld te. Te magasabb vagy.
- Gyújtsd már meg, mit vacakolsz!
- No, nézd, hogy potyognak le a rohadékok! De mi a fenét akarhattak éjszakának idején itt a villanylámpa körül?
- Vigyázz.. vigyázz!! No, kiégetted a szúnyoghálót is az ablakon. Jövőre cserélhetem le. Mostmár nem kell, mert úgyis itt a tél.

És úgy lőn. Úgyhogy ma szúnyoghálót cseréltem.

5 Responses to “Hazátlanul”

  1. cyberina Says:

    Ez jó, nagyon jó, tetszik :)

  2. Endre Says:

    hüha.

    ez tényleg élethü.

    nem másról akartál írni? ;)

  3. chelloveck Says:

    Biztosan másról akart, csak nem akarta megvárni, hogy szétoffolják a hozzászólásokat, inkább szétoffolta már rögtön a bejegyzést saját maga! (Hihi.)

  4. Endre Says:

    Péter:

    neeeeem. a hálójavításról akart írni.
    vagyis,azt mondta :)

  5. bellamaria Says:

    az úgy volt, hogy tényleg szúnyoghálót javitottam, az Endre távoktatásával és a Maci, aki egy kutya segitségével. Pontosan meg lett magyarázva, hogy mit hogyan kell csinálni, ott fesziteni, amott szögelni, meg minden.És ezt akartam megirni, csak utánna el lett téritve a gondolkozásom. És az offolás az engem egyáltalán nem zavar.Ha az ember megir egy blogot.. amit ugyebár a verbális maszturbációhoz hasonlitgattunk.. tehát, mikor elkészül a blog, akkor már teljesitette a “küldetését”.. hogy most beszélgetünk e itt alatta vagy nem,vagy a tárgyról vagy csak épp úgy valamiről, az épp tökmindegy..(nekem legalábbis)

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu