Nem ünnepeljük a nyúlünnepet, mert nem akarjuk
Mondhatnám, hogy kellemes húsvéti ünnepeket, de nem mondom, mert mi úgy döntöttünk, hogy nem fogjuk az idén meg sem emliteni. Fanyalogva esszük a sonkát meg a kolbászt, mintha citromot harapdálnánk.Mijé mijé.. azé. Mert egyes hozzám tartozó egyének nem szeretik az ünnepeket. Krónikus ünnepútálatban szenvednek, de nem baj, majd elmúlik. Vagy nem. Úgyhogy mindenkinek kellemes nem húsvétot. Ez ugyanolyan, mint a NEMSZÜLETÉSNAP az Aliz Csodaországból, csak ez a húsvétra vonatkozik.
De a történeteimtől senki nem menekülhet, úgyhogy vigyááázzzz!! JÖÖÖN!!!!
Valamelyik nap beszélgettünk az anyámmal, hogy ki milyen anya. Nem vetélkedni akartam vele, hanem csak úgy megérdeklődni, hogy miért nem akart egy kicsit jobb lenni annakidején,miért nem törődött velem jobban, elmesélte, hogy igenis, jó anyuka volt, habár egész nap dolgozott, és méghozzá egy irodán könyvelőként, ami annyit jelent, hogy sokszor túlórázott is, főleg ünnepek előtt szaladt össze sok könyvelnivaló abba a kommunista világban, mikor még nem nézték itt jószemmel a húsvét és a karácsony ünneplését vajdaságban, de sokszor hazaszaladt megnézni a reggeliszünet alatt, hogy mit csinálok, és hogy vagyok, főleg mikor beteg voltam. Hát nem édes? Igy múlt el a gyerekkorom, szülői és nagyszülői segitség , nevelés nélkül. És akkor ti pedig csak csodálkozzatok rajtam, hogy ilyen vagyok. Na.
Olyan nyolc éves lehettem, mikor az én zseniális anyám kitalálta, hogy abban az évben falusi tojást fog főzni húsvétra. És hogy gond egy szál se, mert egy szállási asszony megigérte, hogy behozza neki az irodába. Csak valahogy haza kéne juttatni, hogy ne álljon ott a meleg irodahelyiségben több órán keresztül. Dehát már én elég nagy vagyok, és majd elmegyek érte, és hazaviszem.
Felpattantam a kis kétkerekű biciglimre, árkon bokron keresztül viharsebesen megérkeztem az irodába anyámhoz, ripsz ropsz beleraktam egy kétfülű szatyorba a tojásokat, leszáguldtam a lépcsőkön, felakasztottam a biciglim kormányára a tojásosszatyrot, és úgyszintén viharsebesen hazakarikáztam, mert még nem voltam kész a leckéimmel.Mikor megérkeztem, láttam, hogy valami nedves nyúlós csordogál ki a szatyor alján, de nem foglalkoztam vele sokáig, hogy mi lehet az, gondoltam biztos beletettem valami .. valamibe ami nedves és nyúlós, és attól lett olyan.
Betettem a szatyrot a hűvös spájzba, és meg is feledkeztem az egészről.Délután mentem iskolába, még iskolábamenés előtt bekukkantottam a frizsibe, hogy van e valami ennivaló, jó, ma sincs bent semmi ehető, egy kis avas szalonnán, pár csupor zsiron és néhány halkonzerven kivül. Mivel ezet mind útáltam, evés nélkül mentem az iskolába. De ez senkit nem zavart, igy engem sem. Mikor hazajöttem az iskolából, kicsit elgondolkoztatott, hogy anyám még szorossabra zárta össze az egyébként is keskeny száját. De, gondoltam, majd elmondja, ha valami baja van neki.Engem sem szokott megkérdezni, hogy mi bajom van, vagy van e valami egyáltalán.
Hosszú hallgatás után rá is tért a témára.
- Ugye kislányom, hogy hoztad te ezeket a tojásokat?
- Hát a biciglimen, min máson. Siettem, mert még tanulni kellett.
- De gyerekem…. toltad a biciglit, vagy hajtottad?
- Mondom, hogy siettem, mert leckém volt még.
- Arany gyerem, a 3o tojásból egyetlen ép sem maradt. Mind összetört.
Igy ettünk mi a húsvéti ünnepekben a főttojás helyett tojásrántottát a sonkához. Én azóta megtanultam, hogy a tojásokra nagyon kell vigyázni, véletlenül azóta egyet sem törtem össze, az anyám pedig azt, hogy fontos feladatokat nem a gyerekekre szoktak bizni, hanem elintézik a felnőttek maguk.
Hát, ennyi…. No, de azért mégis… KELLEMES ÜNNEPET MINDENKINEK!!
Endre és Marika
