Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Az előbb el kellett szaladnom dolgozatfüzetet venni az egyszem lányomnak. Miért nem maga bonyolitsa le az ilyesmit egy 16 éves lány? Hát ööö.. én jobban ráérek? Ő tanul?(vagy ahogy az Endre állitsa, el van kényeztetve?) Minkenki kiválaszthatja a számára tetszőleges választ, mindenesetre én loholtam el a papirkereskedésbe vonalas füzetért. Azt hiszem, sikerült rekordot dönteni, mert nagyon siettem, tudniillik az Endre is most érkezett haza, és szerettem volna vele egy pár szót váltani. Sajnos ez nem sikerült, mert időközben megint el kellett mennie.
Arról akartam mesélni, hogy mostmár tényleg és visszavonhatatlanul tavasz van.A fű már akkora, hogy kaszálni lehet, az árokpart tele van ibolyával. Egy kis gyerek karikázott előttem a biciglijével. Belém bújt a kisördög, megtekertem a biciglimet, és elkerültem. A kis krapek is belement a játékba, alighogy elkerültem, ő is beletekert és most ő került el engem. De sikerült győznöm, akárhogy igyekezett is (a felnőttek tényleg gonoszak), nem hagytam ,hogy ő legyen az első. Még szegényke nem tudja, hogy esélye sem nagyon volt, mert az én kerékpáromon nagyobb a kerekek átmérője, és igy gyorsabban lehet vele haladni. No, de mire ennyi éves lesz, mint én, majd rájön ő is. Addig is, hadd legyen nekem ennyi sikerélményem.Igaz, hogy mikor lihegve beestem a papirüzletbe, alig birtam kinyögni, hogy kérek egy vonalas dolgozatfüzetet, de akkor is megérte. Visszafelé jövet már ráértem egy kicsit nézelődni is, és gyönyörködtem az ibolyaszünyegben az út mentén, ahogy a lila és fehér szigetek váltogatták egymást, sürü szövéssel, mint egy közepkori gobelinképen.
Eszembejutott egy régi boldog húsvéti emlékem . Olyan nyolc kilenc éves lehettem. Akkor is igy sütött a nap, de a téli kabát nem kivánkozott még le az emberről. Hazafelé tartottunk a vasárnapi miséről. Anyám boldog volt, mert sikerült szegény édesapámat elrángatni a templomba. Ilyen sikerélményben utoljára karácsonykor részesült. Apám meggyőződése szerint elég, ha a férfiember évente kétszer megjelenik a templomba. Aki bűnösnek érzi magát, az járjon sürübben. Szegény nagymamám már letett róla, hogy megtéritse, tudta, hogy igy is nagyon jó ember, és nem ártana a légynek sem. A legnagyobb jótulajdonságai közé tartozott, hogy elviselte hárpia természetű feleségét, és mikor már nagyon nem birta hallgatni az állandó lamentálást, akkor fekeküdt, és alvást szinlelt.
Én annak örültem, hogy kivételesen játékot kaptam ajándékba, nem pedig egyébként is esedékes térdzoknit. Aprócska kis néger babát. Nem mozgott neki sem a keze, sem a lába, egy darabból volt kiöntve, de viszont hosszú , fekete egyenes haja volt, amit majd jól lehet fésülgetni, és különböző fantáziafrizurákká alakitani. A szentmise egész ideje alatt azon gondolkodtam, hogy minek nevezzem? Egyik nevet sem találtam megfelelőnek e csodálatos kincsnek. És akkor megpillantottam az árokparton az ibolyákat.
- Igen, Ibolya lesz a neve!
Én azt hiszem, azóta sem létezik a világon feketebőrű Ibolya névre hallgató teremtmény, de ez akkor (és most sem) nem zavart. Azóta nagyon sok év eltelt. De bármikor, mikor tavasszal megpillantom az első ibolyát az árokparton , ez az emlék jut az eszembe.

This entry was posted on kedd, március 27th, 2007 at 12:08 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.