Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Majd elolvassuk. Ha akarjuk. (Khm.. és ez igy már nem reklám)

No, meg ezt is:

Ha az ember nincs kellőképpen résen, akkor még a saját nappalijában csinálnak belőle harcos feministát vagy himsovonisztát, vagy “Ahogytetszik”-et. Pont Karinthynál olvastam, pedig az sem most kezdett el gondolkodni rajta, hogy addig mig az ember maga van egy szobában, addig sem nem férfi, sem nem nő, hanem EMBER. De ahogy belép a szobába az ellenkező nembe tartozó élőlény úgy válik férfivá vagy nővé. Most a média és az információáramlás már áttörte ezeket a korlátokat, és ez a veszély már akkor is fenyeget bennünket, ha tök magunk vagyunk a szobában. Nagyon régóta foglalkoztat ez a kérdés, hogy megpróbáljak megoldást találni a problémára, és a nemek harcát az igenek egyetértésévé, a kart karba öltve való haladásává változtatni.
“Mindenki mással tud énekelni. Addig kell keresni, mig az ember ilyent talál. Terápiában, szerelemben, mindenben. Ha valakivel összehoz az élet, akkor vagy megy, vagy nem megy. De bátornak kell lenni, addig keresni, mig találunk valakit, akivel jól tudunk együtt énekelni. Nem arra várni, hogy majd tiz év múlva megtanulunk együtt énekelni.”

Feldmár András: “Az élmények szabadsága”

Tudom, nem én vagyok hivatott megoldani a nemek harcát, de legalább megpróbálom.Végleges megoldás nincs. Addig, mig lesz sötétség és világosság, mig lesz jó és rossz, mig lesz férfi és nő, addig ez a probléma is fenn fog állni.
Mert miről is van szó valójában? Hát igen.. a harcról. Pedig már Hofi is megmondta, hogy “Minek az a harc állandóan. Harcolni, mindig csak harcolni…
Most éppen szünet van, egyél perecet”, de ehelyett mi a harccal foglalkozunk.És ha megengeditek kedves barátaim, hogy ismét olyan dologba üssem az orrom, amiben nagyon laikusként (boccs, Endre) mozgok, és kifejtsem a véleményem. Szerintem itt is, ennek a fene nagy harcnak a hátterében valójában a félelem húzódik. Mert mikor kell harcolnunk? Ha úgy érezzük, meg vagyunk támadva. És miért kell harcolni? Azért, mert félünk. Abba most ne menjünk bele, hogy mikor és kitől keletkezett a félelem az érintett felekben, anyuka vagy apuka a felelős érte, most próbáljunk meg csak a megoldásra koncentrálni. Mert ha már a Jóisten ott eltekerte a dolgokat, hogy két nemet teremtett, akkor legalább mi próbáljuk meg kiköszörülni a csorbát. Mert félelemért azért nekem sem kell a szomszédba menni, ugyebár. Nekem is megvan rá az okom, és még azt is tudom, hogy ki felelős érte. No, mindegy, hordja mindenki a saját lelkén a terhet, ha vétett valaki ellen, nem az én dolgom büntetni, itélkezni. Nekem csak annyi “dolgom” van, hogy befekszem e újra és újra áldozatnak, vagy nem, és megpróbálom megvédeni magam. Mert “Mindenkinek annyi joga van a másik felett, amennyit az ad neki”. Ne úgy akarjon valaki hatalmas és erős lenni, hogy letapos valakit, aki gyöngébb. Mert még a kicsiknek is van valami fegyverük, ha nem is sok, nem is nagy, legalább egy tüske. És az is tud nagyon kellemetlen lenni, ha védekezésképpen bevetik. Erre nemrégen jöttem rá, és azóta úgy érzem, hogy még talán meg is nőttem. No jó, nem, de kevésbé érzem kiszolgáltatottnak magam.
De mivel én megoldást igértem, ime.
Egyszer néztem egy érdekes műsort a tévében, ami arról szólt, hogy miként lehet az embernek leküzdeni a különböző félelmeit. Egy asszony nagyon félt a kutyáktól, mert valamikor régen , egy kutya magharapta. Egyszer a kisunokájával elmentek egy helyre, ahol a sarokban egy kutyakosár állt, amiben picike újszülött kutyusok voltak. Az egyik pici kutya kimászott a kosárból, és a meredek lépcsők felé közeledett. Az asszony ezt meglátta, és nagyon megijedt, hogy lezuhanhat, ezért odaszaladt, és a kezébe vette a félelmetes ellenséget, és visszatette a kosárba. És mig ott tartotta a karjaiban, nem érezte a félelmet, nem érezte, hogy olyasvalamit fog, akitől tartani kéne, megijedni, védekezni ellene. Hanem csak a kis jószág kiszolgáltatottságát érezte, magában pedig a segitő szándékot. No, és én tovább gondolkoztam. Ez lenne a megoldás a nemek harcára is. Minden harcos feministának, és véresszájú himsovinisztának kéne “rendelni” a “gólyánál” egy ici pici siró rivó rózsaszin vagy kék ruhás , dundi hurkás, kisbabát, a feministáknak kisfiút, a sovinisztáknak pedig kislányt, és hamarosan rájönnének, hogy az “ellenség” olyan piciben már nem is olyan félelmetes.

Jó étvágyat, és szép napot mindenkinek!
Minden harcos feministának és himsovinisztának ajánlom

This entry was posted on vasárnap, február 25th, 2007 at 12:43 pm and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.