Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

computer001.jpg

Reggel óta esik. “Önöknél is esik?” ez most nem költői kérdés volt,sőt nem is volt kérdés, hanem idézet a Micimackóból. Aminek semmi köze ahhoz, amiről irni akartam, csak épp eszembejutott, és leirom, hátha másnak is eszébejut a Micimackó, és jobb kedve lesz tőle.
Olvasok. Nem a Micimackót, hanem az etikáról találtam egy akkor még érdekesnek tűnő irást, és az időre való tekintettel neki is kezdtem az olvasásának. Ha már sz@r az idő, sz@r a kedvem, hadd rontsunk rajta még egy kicsit, mert mint valamelyik nap megtudtam, a padló alatt is van hely.
De ezzel az olvasással is majdnem úgy jártam., mint az “Indul a bakterház”-ban a Bendegúz, mikor megijedt a szellemtől, és hirtelen nekibuzdulásában elkezdte olvasni az imádságos könyvet, és csak jó fél óra olvasás után jött rá, hogy a hetivásárok jegyzékét olvassa a Biblia helyett. Annyira túlködösitetten van megirva, semmi konkrétum, kézzelfogható, felfogható valami, hogy széljegyzetként oda is irtam a könyv szélére, mint erkölcsi tanulságot az utókor okulására hogy “Ez egy nagy büdös lóf@sz”. Mert ha valami úgy van megirva, hogy a közönséges halandónak nem lehet megérteni, akkor arra kár vesztegetni a közönséges halandónak az idejét. Akkor azt olvassa az, aki megirta, és gyönyörködjön benne, és osztogassa szét rokonainak, üzlettársainak és a többinek aki megérti és örüljönek együtt rajta, hogy milyen jó és sikeres irás.
Egyébként hosszú évek komoly tapasztalataként rájöttem, hogy valamit lehet nagyon bonyolultan megfogalmazni, hogy ne értse senki, vagy alig valaki, és lehet nagyon egyszerűen, hogy mindenki megértse, még a hülye is, csak sajnos az egyszerű fogalmazással az a baj, hogy mindeki érti, és azt hiszi magáról, hogy úgy is csinálja, pedig nem. Mert például mi is az etikus viselkedés? Itt le van irva ebben a könyvben a nagyonbonyolult változata, de ezt nem ajánlom senkinek sem, mert csak megfájdul a feje, ha olvassa, és azt nem szeretném, és itt van a nagyonegyszerű magyarázat az etikus viselkedésre Feldmár András magyarázatában. Hogyan lehet etikusan viselkedni? Úgy, hogy az ember odafigyel a saját fájdalmára. Ha valamit csinálok, és utánna rosszul érzem magam, akkor azt nem fogom többet csinálni. Sem magamnak, sem másnak, mert ami nekem fáj, az biztos, hogy másnak is. És ez ilyen egyszerű. Kár, hogy nagyon sokan ezt olyan egyszerű dolognak tartsák, hogy csak legyintenek, és egész másképp cselekszenek. Mert amit nem kivánsz magadnak, azt ne tedd embertársadnak. Tudod.. tudod.. persze, hogy tudod, de mégis csinálod, nap mint nap megteszed. Miért? Ilyen feledékeny vagy? Már elfelejtetted, hogy neked mennyire fájt?

2 Responses to “Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?”

  1. fairylona Says:

    Milyen igaz.

    Feldmár Andrástól még csak Az élmények szabadsága c. írást olvastam, de az is jó volt.

  2. bellamaria Says:

    Azt is olvastuk, és nagyon tetszett.. abból is terveztem irni valamit

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu