Én vagyok a hülye, vagy aki mondja?

Akartam irni valamit, de utánna meggondoltam magam, és mégse.. úgyhogy most a látszat csal. NEM irom meg a mesét a fáradt, öreg fájóslábú irodalmi kritikusról, aki mint egy vezérbika üldögél az őt körülvevő hölgykoszorú-háremben, és már nagyon szeretné valójában, hogy békébenhagyják, már ne kéne neki bizonyitgatni, hanem nyugodtan mélázgathatna a múlton, elmerengve azokon az időkön mikor még fiatal volt, és birós, hagyják napi kávéját szürcsölgetni, pihenni sötét odújában.
Valójában sajnálom egy picit.Mert már mindenre jobban vágyik, mint erre az állandó bizonyitgatásra. Node, hogy eláruljak magamról valamit, én mindenkit sajnálok. Én takaritáskor a pókokat is csak kidobom az udvarra. Igyis elég munkát adok nekik, mire sikerül visszamászni a szobába. Mert elvégre ők is itt laknak.
Sajnálom az öreg irodslomkritikust, mert egy rakás nő között kénytelen éldegélni, azok pedig elvárják, hogy jóól odamondogasson, ha véletlenül valaki valamit másképp gondol, függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs, de másképp gondolkozik, mint ő. Mert ugyebár azzal csökken a tekintély.De a nők már csak ilyenek. Elvárják a férfiembertől, hogy harcoljon, bizonyitgasson, egészen addig mig mozogni bir.És ha már nem bir mozogni , akkor keresnek maguknak egy másik bálványt, akit isteniteni lehet. Dehát, ők már csak ilyenek. Ezt a fiatalok nem értik meg. Csak akkor, mikor már ők is megöregedtek, de akkor már késő.Mert melyik fiatal hiszi ezt el?
Vagy az öregekkel nem illik vitatkozni, még akkor sem, ha nincs igazuk? Anya, mondtál ilyent, mikor neveltél? Nem emlékszem. Vagy nem is neveltél? Az is lehet. Hogy mindenki abban a boldog tudatban haljon meg, hogy amit úgy gondol, az úgy is van?
Vagy tudni kell idejében visszavonulni, mint a primadonna, aki mikor az utolsó előadásán legördül a függöny, még egyszer meghajol a közönség előtt, és utánna eltűnik az emberek szeme elől? Hogy mikor már nem bir úgy teljesiteni, ahogy elvárják tőle, akkor ne legyen nevetséges az erőlködésével? Nem tudom, ezt most igazán nem tudom.
Mert min is akadt ki az a fiatal , lánglelkű irópalánta, amivel felbolyditotta az öreg, fáradt kritkust körülvevő ékes hölgykoszorút? Azon, hogy az öreg mester megengedte magának azt a luxust, hogy túl szubjektiv legyen, és amiről ő úgy gondolja, hogy NINCS, az nem is létezik, meg sem történhet, mert ő nem hiszi el. Mert ugyebár mi is az igazság? Hát igen, persze: amit az ember elhisz. Ugye?
Most megint elmesélhetném a kedvenc viccemet a két emberről, akik az állatkertben nézik a tevét, és az egyik mondja a másiknak, hogy “Mit nézed te hülye, mikor ilyen nincs is”, de nem teszem. Azért sem. Mert mikor valamiről nincs kiforrott véleményem, akkor arról hallgatok. Mint most is. Hogy én se beszéljek mindenféle hülyeségeket össze vissza. Úgyhogy most vegyétek úgy, hogy nem olvastatok semmit. Mint mikor az ember egy kicsit többet talál vacsorázni, és össze vissza álmodik minden hülyeséget. Jó reggelt mindenkinek! Főztem kávét, gyertek!

This entry was posted on hétfő, február 5th, 2007 at 10:50 am and is filed under Kategória. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.